Egyre kevesebben használnak készpénzt a mindennapi vásárlásoknál

by T Gergely
Egyre kevesebben használnak készpénzt a mindennapi vásárlásoknál

Közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után – mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóságának igazgatója a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését bemutató tájékoztatón.

Az elektronikus fizetések aránya a teljes pénzforgalmon belül tavaly 46 százalékra nőtt az előző évi 42 százalékról. Az arány 2017-ben 16 százalékon, 2020-ban 27 százalékon állt.

A jegybank célja, hogy 2030-ra az elektronikus fizetési megoldások aránya 60–67 százalékra emelkedjen.

Az elektronikus vásárlások aránya mind darabszámban, mind értékben Budapesten volt a legmagasabb, 62, illetve 70 százalékkal.

Tavaly az elektronikus vásárlások értékének aránya elérte az 51 százalékot, ami 10 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál. Az üzletek mintegy felében már többen fizettek elektronikusan, mint készpénzzel, míg ez az arány 2021-ben 20 százalék körül volt.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz