Riasztást kapott a Wizz Air gépe: azonnal visszafordították Ferihegyen
Hatósági biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította a felszállás előtti gurulást a Wizz Air Budapest–Bilbao járata kedden délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A W6 2413-as járatot teljesítő Airbus A321neo 16:30-kor hagyta el az állóhelyét, majd a 2-es futópálya egyik várakozóöblébe gurult. A gép ezt követően nem folytatta útját a pálya felé.
A Wizz Air közlése szerint a repülőtéri hatóságoktól és társszervektől kapott biztonsági információk alapján a járat személyzete a hatóságokkal együttműködve visszafordult. A légitársaság együttműködik az illetékes szervekkel, a részletekről egyelőre nem közöltek további információt.
A Budapest Airport tájékoztatása szerint a légiforgalmi irányítás szakemberei és az illetékes hatóságok jelenleg is vizsgálják a felszállás előtt történt eseményről szóló jelentést. Az utasokat a repülőtéri hatóságok kiszállították, jelenleg a tranzitban várakoznak.
A történtek miatt a 2-es futópályát egy időre lezárták, a repülőtér érkező és induló forgalmát az 1-es futópályára terelték át. A Budapest Airport szerint a repülőtér közben zavartalanul üzemel.
Azt egyelőre nem közölték, pontosan milyen biztonsági figyelmeztetés miatt kellett megszakítani a járat indulását.