Megnyílt az ARC kiállítás: IDEGRENSZERVÁLTÁS – poén vagy valódi változás?

by T Gergely
Megnyílt az ARC kiállítás: IDEGRENSZERVÁLTÁS – poén vagy valódi változás?

Megnyílt az ARC kiállítás „IDEGRENDSZERVÁLTÁS” címmel

Az idei ARC kiállítás „IDEGRENDSZERVÁLTÁS” címmel szeptember 18-án nyílt meg új helyszínen, a XI. kerületi Goldmann György téren, a BME „E” épülete melletti parkolóban, a Petőfi híd budai hídfőjénél. A köztéri tárlat október 18-ig ingyenesen, éjjel-nappal látogatható.

Humoral közelebb hozni a politikát?

A plakátokon idén is bőven akad humor, irónia és közéleti kiszólás. Az utcán megkérdezett látogatók véleménye azonban megoszlott arról, mennyire fér bele a humor a közéletbe.

Fontos eszköz vagy kevés?

Volt, aki szerint a politikai poénok fontosak, mert a humor jó eszköz arra, hogy a közélet közelebb kerüljön azokhoz is, akiket egyébként hidegen hagy a politika. Mások viszont úgy látják, hogy a poén önmagában kevés: ők már inkább kézzelfogható változást és érdemi cselekvést várnak, és azt szeretnék, ha a politikai üzenetek és viták helyett végre konkrét, érdemi cselekedetekről lehetne beszélni.

Meddig oldja a feszültséget a humor?

A látogatókat arról is kérdezték, hogy a humor meddig oldja a feszültséget, és mikortól tereli csak el a figyelmet a valódi kérdésekről.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz