Megszűnt egy tucat közérdekű vagyonkezelő alapítvány, köztük az MCC és a Kék Bolygó Alapítvány
Tizennégy, nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) törléséről határozott a Fővárosi Törvényszék. Az alapítványok vagyona, valamint kötelezettségeik és jogaik az államhoz kerültek – közölte a bíróság.
A törvényszék tájékoztatása szerint az érintett szervezetek jogutód nélkül maradtak, így megszűntek. A határozatban emlékeztettek arra, hogy a KEKVA-modell kivezetését az Alaptörvény 2026 júniusában elfogadott tizenhatodik módosítása tette lehetővé. Az ezt követően hatályba lépett törvénymódosítás célja az volt, hogy a nem felsőoktatási feladatokat ellátó alapítványok ne működhessenek tovább a különleges jogi szabályozás alapján, és 2026. augusztus 31-ig kivonják belőlük az állami vagyont.
Az érintett szervezetek elkerülhették volna a törlést, ha nem állami alapítóik az általános szabályok szerint, alapítványokként működtetik tovább őket. A törvényszékhez azonban nem érkezett erre vonatkozó változásbejegyzési kérelem.
A törölt szervezetek között van a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a Magyar Kultúráért Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, a Batthyány Lajos Alapítvány, a Hauszmann Alapítvány, valamint a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány is.
A törvényszék közölte, hogy a jogutód nélkül megszűnt alapítványok vagyonának rendezését és az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat a kormány által kijelölt elszámolási biztosnak legkésőbb 2026. október 31-ig kell elvégeznie.
A törlések mintegy negyven gazdasági társaság tulajdonosi szerkezetét is érintik. Ezekben a cégekben a megszűnt alapítványok üzletrészeit, illetve 50 százalékot meghaladó részvénytulajdonát az állam nevére jegyzik be. Az intézkedés a felsőoktatási feladatokat ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat nem érinti.