Hamarosan megcsörrenhet a telefon, ha protézisre vár
Közel 35 ezer beteg vár csípő- vagy térdprotézis-műtétre Magyarországon, sokan közülük hónapok, akár évek óta élnek fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2026. júniusi adatai szerint mintegy 12 ezren vártak csípőprotézisre, térdprotézis-műtétre pedig közel 23 ezer beteg. A legalább 180 napja várakozók több mint 90 százaléka ehhez a két beavatkozáshoz kapcsolódik.
Október 15-én elindult a kormány 21,6 milliárd forintos programja, amelynek célja, hogy 2027 végére a fekvőbeteg-ellátásban hat hónap, a járóbeteg-ellátásban pedig két hónap alá szorítsa a várakozási időt. A program első körben a csípő- és térdprotézis-műtétekre összpontosít.
Telefonon keresik a betegeket
A várólistán lévő betegeket az a kórház keresi meg, ahol a műtéti előjegyzésük van, szükség esetén pedig az Országos Népegészségügyi Intézet vagy az Egészségvonal munkatársai is hívhatják őket. A megkeresés elsősorban telefonon történik, akit így nem érnek el, postán kap tájékoztatást.
Több műtét, jobb szervezés
A program indulásakor Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a székesfehérvári Szent György Kórházba látogatott, ahol Zahár Ákos, a Mozgásszervi Sebészeti Centrum vezetője és a programért felelős miniszteri biztos bemutatta, hogyan növelték az elmúlt években a műtéti kapacitásokat a műtők jobb kihasználásával. A miniszter szerint az egyik legfontosabb feladat a már működő jó gyakorlatok országos elterjesztése. „A legdrágább idő az, amikor a műtőben nem történik semmi, üresen áll” – fogalmazott Hegedűs Zsolt.
A kórházakban a műtétek többségét rendes munkaidőben végzik majd, de ahol a kapacitások engedik, délutáni és szombati beavatkozásokat is szervezhetnek. Azokban az intézményekben, ahol korábban napi két-három műtétet végeztek, a szervezés átalakításával akár négyre is nőhet a számuk. A kórházak szükség esetén egymás műtőit és műtéti csapatait is igénybe vehetik, emellett bővülhet az egynapos sebészet keretében elvégezhető beavatkozások köre.
Esetmenedzserek és adattisztítás
A várólistákat is felülvizsgálják. A legalább 12 hónapja várakozó betegeket egyenként megkeresik, a kórházaknak pedig november 15-ig minden 180 napnál régebben várakozó beteg helyzetét ellenőrizniük kell. Az adattisztítás utáni új várólistaszámok novemberben várhatók.
A betegutak koordinálására a kórházi várólista-felelősök esetmenedzserként működnek közre: követik a betegek előrehaladását, szervezik a műtéti előkészítést és az időpont-egyeztetést. Ha egy műtét váratlanul elmarad, egy már előkészített beteget hívhatnak be a helyére, így a műtő kapacitása nem vész kárba.
Többletpénz a több műtétet végző kórházaknak
A program finanszírozására 2026-ban 1,2 milliárd, 2027-ben 18,9 milliárd forint jut. Azok a NEAK-finanszírozott intézmények részesülhetnek a többletforrásból, amelyek a 2019-es bázishoz képest több csípő- és térdprotézis-műtétet végeznek el. Az emelt finanszírozás a jelenlegi 110 százalékról 130 százalékra nő. A többlet 25 százalékát az ellátásért kapják a kórházak, további 5 százalék pedig a minőségi adatok jelentéséhez kapcsolódik, például a betegek visszajelzéseihez és a protézisregiszter adataihoz. A többletdíj legalább 80 százalékát az ellátásban közvetlenül részt vevő orvosok, szakdolgozók és koordinátorok kapják.
Ezen felül egymilliárd forint jut eszköz- és informatikai fejlesztésekre, félmilliárd pedig az intézményi várólista-regisztrációs rendszer továbbfejlesztésére. A program eredményeit negyedévente értékelik, a várólisták és a várakozási idők alakulását pedig nyilvánosan követhetővé teszik. A betegek továbbra is a NEAK honlapján tájékozódhatnak arról, hogyan változnak a várakozási idők.