Veszélybe került a népszerű kastély jövője, elfogyhat a pénz a működtetésére
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés október 30-i rendkívüli ülésén egyhangúlag döntött az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély vagyonkezelési szerződésének felmondásáról, ami komoly veszélybe sodorhatja a kastély jövő évi működését.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a 2026-ra biztosított 260 millió forintos állami támogatás december 31-ig fedezi a működést, a következő év finanszírozása azonban bizonytalanná vált.
A közgyűlés elnökének beszámolója szerint a minisztérium november végéig kért időt a szükséges forrás megtalálására, a szerződés hatvannapos felmondási határideje miatt azonban az önkormányzatnak már most döntenie kellett. Amennyiben időközben biztosítják a támogatást, egyeztethetnek a működtetés folytatásáról.
Ellenkező esetben a kastély 2027 januárjában bezárhat, és 18 munkavállaló foglalkoztatása is megszűnhet. A vármegyei önkormányzat 2023-ban vette át a működtetést, és minden évben állami támogatást kapott. A 2023-as újranyitás óta a kastély több mint 89 ezer látogatót fogadott.