Kiakadtak a gazdák Magyar Péterre: halott a gázolaj-támogatás

by T Gergely
Kiakadtak a gazdák Magyar Péterre: halott a gázolaj-támogatás

Kiakadtak a gazdák Magyar Péterre: a gázolaj-támogatás halottnak a csók

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie.

A szervezet hétfői közleményében azt írta: a gazdáknak járó jövedékiadó-kedvezmény a kiemelkedően magas, literenként 709 forintos átlagár mellett mindössze 14 forint, de ez sem jár például belterületi földterületek után és az állattartók telepi fogyasztására.

A havi 5 ezer forint ugyancsak jelentéktelen támogatás, és nem vonatkozik sem a kisteherautókra, sem a traktorokra, noha ezek mind az őstermelők, egyéni vállalkozók elsődleges munkaeszközei.

A Magosz újabb kormányzati intézkedéseket sürget arra hivatkozva, hogy a mezőgazdaság energiaintenzív ágazat. Közleményük szerint most az a legfontosabb, hogy dönteni kell a 16,6 millió euró összegű uniós válságtámogatás lehívásáról, és ehhez a lehető legnagyobb mértékű, 200 százalékos tagállami kiegészítést kell biztosítani.

A gázolaj-támogatásról szóló, múlt héten hatályba lépett jogszabály-módosítás külön rendelkezést tartalmaz a mezőgazdasági termelők jövedéki adójára vonatkozóan. A gazdák 2026 végéig a mezőgazdasági felhasználású gázolaj árából a jövedéki adó összegét visszaigényelhetik a törvényi mennyiséghatárig.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz