Magyar Péter és Baka András élesen bírálta a korábbi kormányzatot a parlamentben
Megkezdődött az Országgyűlés hétfői plenáris ülése, amelyen a köztársasági elnök a közjogi kérdésekről beszélt, szükséges és mélyreható változásokat, valamint a demokratikus intézményrendszer visszaépítését szorgalmazva. Baka András a legfőbb ügyész és az ügyészség, valamint az Alkotmánybíróság kiegyensúlyozott működését és szerepét emelte ki a jogállamisággal összefüggésben.
Az államfő szerint a parlament mindenkori többségének önkorlátozással élése egy szükséges garanciarendszer része, ezért sem tartotta szükségesnek, hogy akadályt gördítsen az említett intézmények szabályozásának, törvényjavaslatának elfogadása elé. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy az Alkotmánybíróság mielőbb válassza meg új elnökét.
A legfőbb ügyész és az ügyészség kapcsán felidézte, hogy az intézmény tekintélye megrendült, megítélése megromlott az elmúlt években, kivált a büntető igazságszolgáltatás működése miatt. Ezt az állam tekintélyével állította párhuzamba. Az ügyészség állapota jelenleg is rossz – húzta alá az általa megismert forrásokra hivatkozva, és a belső hatalmi játszmák jelentőségét is kiemelte. „Elhibázott kormányzati intézkedés következtében” még a bérfeszültség is komoly gond lett – tette hozzá.
A múlt jogsértéseinek feltárása csak jogállami alapon történhet – rögzítette, a törvényes eljárások mellett érvelve, majd a jogállam erkölcsi és alkotmányos fölényét hangsúlyozva. Eszközöket nem válogató, felelősséget hárító menekülés zajlik – húzta alá az államfő az ügyészséggel kapcsolatban, melynek megújulása szerinte nem egy emberen fog múlni. A megfélemlítés eszközétől is óva intett, s inkább a szakmai szempontok érvényesülését, a pártatlanságot állítaná a folyamat homlokterébe. Azt kérte a hallgatóságától, hogy ne csak személyről, hanem egy alapvető állami intézmény leendő vezetőjéről szavazzanak a parlamenti képviselők.
Napirend előtti felszólalásában Magyar Péter miniszterelnök azt elevenítette fel, hogy az ellenzéki Fidesz retorikájában még mindig a brüsszelezés dominál. „Mit is mondott Hatvanpuszta bukott pasája a jelenlegi magyar kormányról? Hogy átadja a gazdaságot Brüsszelnek” – fogalmazott a kormányfő, aki ezen a ponton az éppen az ülésterembe késve bevonuló fideszes képviselőket dorgálta meg. Forsthoffer Ágnes egy épp újságot olvasó Fidesz-politikust szólított fel, hogy ezt ne tegye az ülésen.
A kormányfő azt hangoztatta, a modern magyar nemzet egyik legnagyobb csodája, hogy ismeretlen embereket tesz híressé, s a történelem fontos pillanatin túl most áprilisban is szerinte ez történt. A magyarság összefogását, szolidáris közadakozási magatartását emelte ki, példaként a reformkori árvíz korát és Széchenyi István nagyvonalúságát említve. Az Orbán-kormány 16 éve után csótányok szaladgálnak a folyosóin – emlékeztetett az OSZK-ban tapasztalható jelen állapotokra Magyar.
A Tisza-kormány vezetője a mostani NER-elit luxuséletvitelét élesen szembeállította az akkori döntéshozók attitűdjével. Ezután az oktatás és az egészségügy elhanyagolását is felrótta a leköszönt rendszernek. Az „Orbán-oligarchák és -janicsárok” meggazdagodását is hosszan bírálta, és a közvagyon eltulajdonításának különféle formáit idézte fel, s a rendszerváltás utáni Magyarország legdurvább rablásának minősítette elődei gyakorlatát.
A miniszterelnök Mészáros Lőrinc és Szíjj László túlárazott szerződéseit is külön kiemelte, kijelentve: a rendőrség már el is rendelte az autópálya-koncessziós ügyben a nyomozást a feljelentésük alapján. A botrány mellett az utóbbi években kirobbant más korrupciós ügyeket és az állami hitelfelvételeket hosszan sorolva, Tiborcz Istvánt is megemlítve kérdőjelezte meg, nevezhető-e egyáltalán nemzeti kormánynak a korábbi Orbán-kabinet, amely szerinte megszállt számos ágazatot. A kormányfő a dohányboltmutyit és a kaszinóbizniszt sem hagyta ki mondanivalójából.
Magyar Péter feltette a fideszes padsorokban ülőknek a kérdést, mire kaptak felhatalmazást: védvonal állítására Orbán Viktor köré, vagy a magyarok képviseletére. Nemzeti minimumnak nevezte, hogy a vitatott szerződéseket átvilágítsák, és a jogsértések feltárása esetén kíméletlenül vesse be jogszerű eszközeit. Újfent hangsúlyozta az ellopott vagyonok sikeres visszaszerzésének jelentőségét.