A Mol többéves előkészítő munkát kezd az ukrán szénhidrogén-tárolásról
A Mol bejelentette, hogy több éves előkészítő munka veszi kezdetét az ukrán szénhidrogén tárolását illetően – olvasható a vállalat közleményében.
Az európai együttműködés jegyében az európai országok kölcsönösen segítik egymást stratégiai kőolaj- és egyéb szénhidrogén-termékkészleteik tárolásában, és ha kell, a szükséges kapacitások biztosításában. Ennek részeként a Mol-csoport több olyan készletet is tárol Magyarországon, amely EU-s és EU-n kívüli ország stratégiai készleteinek a részét képezi. Ebbe illeszkedik a Naftogazzal kötött szándéknyilatkozat is.
A vállalat közölte, vizsgálják és feltérképezik, milyen környezetvédelmi, biztonsági és hatósági előírásokat kell követni. Ez a folyamat akár több évet is igénybe vehet.
A cég közlése szerint ebben a munkában még az út legelején vannak, és arról állapodtak meg az ukrán partnerrel, hogy érdemes elgondolkodni ezen, hiszen van potenciál a két ország energetikai együttműködésében.
Ezért leszögezik, hogy a fentiekre tekintettel a jelen stádiumban nem volt szükség arra, hogy a Mol bevonja a magyar kormányzatot az előkészítő munkálatokba. Hangsúlyozzák, amint elindul az érdemi vizsgálat, minden szükséges egyeztetést lefolytatnak a hazai hatóságokkal és döntéshozókkal.