Éjszakára bezárhatják a trafikokat? A kormány vizsgálja a lehetőségeket
Éjszakára is bezárhatják a trafikokat, ha a kormány támogatja azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok nyitvatartását. A dohánykereskedelemre vonatkozó szabályozás folyamatban lévő felülvizsgálata során ezt a lehetőséget is vizsgálják – közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium.
A tárca szerint a jogalkotói szándék és a szaktárca alapvető célja minden érintett életminőségének és vagyonbiztonságának megőrzése, valamint a lakóingatlanok értékvesztésének megelőzése. A minisztérium ennél bővebb információt nem adott, a megkezdett munka eredményeiről későbbre ígért tájékoztatást.
A dohányboltok éjszakai nyitvatartásának korlátozása azután került ismét napirendre, hogy Budapest belvárosi kerületei közösen kezdeményeztek változást az ügyben.
Magyar Péter miniszterelnök szeptember elején a kormányzati tájékoztatón arról beszélt, hogy államosítaná a dohánytermékek kiskereskedelmi árusítását, ugyanakkor azt is jelezte, hogy nem biztos, hogy ez az elképzelés érvényesül.
Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke szerint a trafikok nyitvatartására vonatkozó szabályok más működési előírásokkal együtt a koncessziós szerződésben szerepelnek, ezek betartását pedig a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága ellenőrzi. A nyitvatartási idő megváltoztatására jelenleg csak az állam és a kiskereskedő közötti szerződés módosításával van lehetőség – hívta fel a figyelmet a szövetség elnöke.
A szövetség megérti a fővárosi kerületek polgármestereinek aggályait, de szerintük az önkormányzatoknak adott ilyen jogkör megbontaná az egységes szabályozási rendszert. Egy kiskereskedő így olyan helyzetbe kerülhet, hogy nem tudja, a koncessziós szerződésnek vagy az önkormányzati előírásnak kell-e megfelelnie.
A szervezet szerint az sem tisztázott, mi történne, ha a két szabályozás konfliktusba kerülne egymással. Előfordulhatna például, hogy az önkormányzati előírás betartásával a trafikos megszegi a koncessziós szerződést, és ezzel elveszíti a koncessziós jogosultságát.
Lengyel Antal szerint ezért, ha egyáltalán szükség van új szabályozásra, annak országos szinten, egységes keretek között és a szakmai szervezetek bevonásával kellene megszületnie, nem pedig önkormányzatonként eltérő szabályok formájában. A trafikosok attól tartanak, hogyha az önkormányzatok saját mérlegelésük alapján dönthetnének az éjszakai nyitvatartásról, hosszú távon széttöredezne az ellátási hálózat; az egységes és kiszámítható szolgáltatási rendszer helyett helyenként eltérő szabályok alakulnának ki, ami a fogyasztók számára is bizonytalanságot okozna.
A szövetség elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy számos trafik éppen az éjszakai órákban biztosít fontos szolgáltatást, különösen a turisztikai és szórakoztatóipari csomópontokban, pályaudvarok, kórházak és éjszaka is forgalmas városrészek közelében.
Lengyel Antal szerint fennáll annak a veszélye is, hogy ha a fogyasztók nem találnak nyitva tartó dohányboltot, a keresett termékeket a feketepiacról szerzik be. Szerinte ez az érintett településeken a közbiztonságra is hatással lehet, mert az éjszakai órákban megjelenhetnek az illegális árusok.
A szövetség ugyanakkor elismeri, hogy egyes trafikok környékén valóban előfordul rendzavarás, szemetelés és hangoskodás. Lengyel Antal szerint azonban ezek jellemzően nem magából a dohánybolt működéséből, hanem a környező terület forgalmából és az ott kialakuló helyzetekből erednek.
Hozzátette: a trafikok dolgozóinak nincs lehetőségük és jogkörük arra, hogy a közterületen történő rendzavarásokat megakadályozzák, az ott tartózkodókat elküldjék vagy más módon beavatkozzanak. A szövetség tapasztalatai szerint a rendőrség sem tud fellépni addig, amíg nem történik bűncselekmény, az önkormányzati rendészeti és közterület-felügyeleti szervek pedig szerintük nem tesznek érdemi lépéseket a problémás helyzetek felszámolására.
A trafikosok érdekképviselete szerint ezért önmagában a nyitvatartás korlátozása nem oldaná meg a problémát, és hátrányosan érintené a jogszerűen működő kiskereskedőket.