Szakértő tisztázta: ez sokakat megnyugtathat, kiket érinthet

by T Gergely
Szakértő tisztázta: ez sokakat megnyugtathat, kiket érinthet

Nyugdíjszakértő tisztázta: a katások és a részmunkaidősök is jogosultak lehetnek a 120 ezres minimumnyugdíjra

A 120 ezer forintos minimumnyugdíj bevezetésével kapcsolatban felmerült aggodalmakra reagált Farkas András nyugdíjszakértő. A szakértő szerint amennyiben az emelés valóban az öregségi nyugdíjasokra vonatkozik, akkor a katásoknak és a részmunkaidőben dolgozóknak sem kell attól tartaniuk, hogy automatikusan kimaradnak belőle.

A nyugdíjszakértőt azután keresték meg, hogy elterjedt: nem minden kisnyugdíjas kaphatja meg a januártól életbe lépő legkisebb öregségi nyugdíjat, és például azokra, akik katáztak vagy részmunkaidőben dolgoztak, nem vonatkozik majd az új szabály.

Farkas András szerint a félreértés a szolgálati idő helytelen értelmezéséből adódhat. Az öregségi nyugdíjnak két feltétele van: be kell tölteni a hivatalos nyugdíjkorhatárt, ami jelenleg 65 év, és legalább húsz év szolgálati idővel kell rendelkezni. A szakértő hozzátette, hogy a Nők40 kedvezményes nyugdíj teljes értékű öregségi nyugdíjnak számít, vagyis az e körbe tartozókat is bizonyosan érinti az emelés.

A nyugdíjszakértő rámutatott arra is, hogy a húsz év szolgálati idő a nyugdíjjogosultság szempontjából figyelembe vehető szolgálati időt jelenti, amelynek nincs köze a nyugdíjszámítás során alkalmazott speciális szabályokhoz, így a szolgálati idő arányosításához. Az arányosítás valóban szóba jöhet például a katásoknál vagy a részmunkaidősöknél, de kizárólag a nyugdíjszámítás során, a nyugdíjjogosultság megítéléséhez azonban nincs köze.

Mindez azt jelenti, hogy teljes öregségi nyugdíjasnak számítanak az érintettek, ha betöltötték a korhatárt és megvan a húsz év szolgálati idejük, így nem zárják ki őket a minimálnyugdíj emeléséből.

A minimálnyugdíj összege 2008 óta nem emelkedett, havi 28 500 forint. Augusztus végén jelentették be, hogy 2027. januártól 120 ezer forintra növelik az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. A rendelet azonban még nem született meg erről, így számos részlet egyelőre nem ismert. Kérdéses például, hogyan számítják a jövőre nyugdíjazottak járandóságát, ők is megkapják-e a minimum 120 ezer forintot, miként az sem tudni, hogyan érinti az intézkedés az özvegyi nyugdíjat, az árvaellátást és a külföldi nyugdíjat.

A bejelentés alapján annyi tudható, hogy az öregségi nyugdíjakat emelik januártól 120 ezer forintra, valamint 2027. január 1-jétől 10 százalékkal növelik a megváltozott munkaképességűek ellátását.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz