Tizennyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek egy volt horvát államtitkárt korrupciós ügyekben
Húsz hónap, azaz egy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Zágráb megyei bíróság Josipa Pleslic volt horvát államtitkárt korrupciós bűncselekmények miatt. Az ellene indult eljárások közül ez az első, amely jogerősen lezárult.
A politikus egyezséget kötött a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészséggel, és bűnösnek vallotta magát. A bíróság az ítéletet az egyezség megkötése után azonnal kihirdette.
A szabadságvesztés mellett 130 ezer euró, mintegy 47 millió forint pénzbüntetést is kiszabtak rá. Ebből 30 ezer eurót már befizetett, további 35 ezer eurót 15 napon belül, a fennmaradó összeget pedig egy éven belül kell megfizetnie.
A vádak szerint Pleslic politikai és hivatali kapcsolatait felhasználva intézett el magánszemélyeknek és vállalkozóknak kedvező állami döntéseket, támogatásokat, sikeres szakvizsgákat és állásokat. Az ügy egyik része állattenyésztési támogatásokhoz és állami földterületek használatához, egy másik része közigazgatási szakvizsgák eredményeinek manipulálásához, további vádpontok pedig állami intézményeknél és vállalatoknál történt szabálytalan foglalkoztatásokhoz kapcsolódtak.
Az ügy előzményei 2020 májusáig nyúlnak vissza. Pleslicet – aki akkor még Josipa Rimac néven szerepelt a nyilvánosságban – 2020. május 29-én vették őrizetbe több más tisztségviselővel együtt egy nagyszabású korrupciós nyomozásban. Az akkori ügy középpontjában a Knin közelében létesített Krs-Padjene szélerőmű állt. A gyanú szerint állami tisztségviselők hivatali helyzetükkel visszaélve, valamint befolyással üzérkedve segítették egyes magánérdekek érvényesítését.
A nyomozás később több külön büntetőeljárásra ágazott. Pleslic ellen a most lezárt ügy mellett külön vádirat született a szélerőművel összefüggő ügyben, valamint a zárai egyetem tartozásának elengedésével kapcsolatban is.
Josipa Pleslic hosszú éveken át a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség politikusa volt. 2005 és 2015 között Knin polgármestere, később parlamenti képviselő, majd a közigazgatási minisztérium államtitkára lett. A 2015-ös parlamenti választási kampányban a párt kampányának irányításában is vezető szerepet játszott. A 2020-as letartóztatás idején Andrej Plenkovic miniszterelnök, a párt elnöke visszautasította azon ellenzéki vádakat, amelyek a korrupciós ügyet a párt egészével hozták összefüggésbe, és hangsúlyozta, hogy aki bűncselekményt követ el, annak párttagságtól függetlenül viselnie kell a következményeket.
Az ítélet után arra a kérdésre, miért döntött végül a beismerés mellett, Pleslic mindössze annyit mondott: nyugalomra van szükségünk.