Visszatér a KATA, milliárdos vagyonadó jön

by T Gergely

Kövesdy Attila: visszatér a KATA, és milliárdos vagyonadó jön

Heteken belül több jogszabályt is társadalmi egyeztetésre bocsát a kormány – jelentette be Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI Gazdaságkutató „Magyar gazdaság 2030 – Versenyképesség beindítva” című konferenciáján.

Az államtitkár szerint az uniós források hazahozatalához szükség volt egy új adócsomagra, ami nagyon fontos és sürgős lépés volt, ezért rohamtempóban kellett dolgozni.

A másik nagy feladat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új pályára állítása volt, új elnökkel és helyettessel. A kormány új szemléletet vár el a hatóságtól: nemcsak a kisvállalkozókat kell ellenőrizni, hanem más, nagyobb szereplőket is. Ezen a területen előrelépést és szoros együttműködést várnak a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal.

Kövesdy Attila kiemelte: január elsejétől az alacsony jövedelműek számára bevezetnek egy szja-jóváírást, amit a kampányban ígértek, de a KATA-t is visszahozzák. Megemlítette azt is, hogy gondolkodnak azon, hogy a nagyobb cégek nagyobb részt vállaljanak a közteherviselésből.

Jön a vagyonadó

A vagyonadó bevezetése határozott célja a kormánynak – közölte az államtitkár. Ígérete szerint néhány héten belül nyilvánossá válik a jogszabálytervezet, és akkor lehet majd vitatkozni róla.

Az értékhatár 1 milliárd forint lesz, az efölötti részre 1 százalékos adó vonatkozik, ismétlődően, tehát nem egyszeri adó. Kiterjed majd a céges részesedésekre, ingatlanokra, itthoniakra és külföldiekre is. Széles adóalap lesz.

Érkezik majd a politikusok vagyonosodási vizsgálata is, amiről múlt héten beszélt Magyar Péter miniszterelnök. Kövesdy Attila megjegyezte: ez nemcsak az előző ciklus résztvevőire vonatkozik majd, hanem a jelenlegi országgyűlési képviselőkre is.

Kritika a jegybanktól

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, elnöki főtanácsadója a konferencián a gazdasági felzárkózás lehetőségeit mutatta be. Beszéde elején kritikával élt az elmúlt évtizedekkel kapcsolatban: megjegyezte, hogy sokszor csak reagáltak az eseményekre, és ad hoc jelleggel próbálták fejleszteni a magyar gazdaságot, holott a felemelkedéshez elengedhetetlen egy vízió.

A jegybanki szakember szerint a meglévő növekedési modellel tovább lépni nem lehet, de lecsúszni még igen. Magyarország a világ országainak összehasonlításában jól áll az egy főre jutó GDP arányában, az ötvenedik helyen. A fejlett országoktól nem sokkal maradunk el, de mégis jelentős a lemaradás, amiből az elmúlt időszakban nem sikerült lefaragni. A gazdasági növekedés elmaradása láthatóvá tette a magyar gazdaság strukturális problémáit.

A világ a nagy átmenetek korszakába lépett – folytatta –, az egyre növekvő államadósságok mellett a demográfiai problémákkal és a deglobalizációval is szembe kell nézni, mindezt úgy, hogy közben megjelent a mesterséges intelligencia is, és közben küzdünk az éghajlatváltozás hatásaival. A fő kérdés, hogy erre hogyan tud reagálni a világ, illetve Magyarország.

A magyar gazdasági modell kifutott, az olcsó munkaerő fogyóban van, a költségelőnyre egyre kevésbé lehet építeni, emiatt váltani kell, az euróbevezetés miatt pedig szintén. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem elég a reformokat csak a bevezetésig végrehajtani, a későbbi időszakban is fegyelemre lesz szükség, mert elveszhet a versenyképesség. Az új technológiák közben alapjaiban írják át a gazdaságok működését, ennek kiaknázásában a vállalkozásoknak kell élen járniuk.

Az egészségügy hatása

Virág Barnabás előadásában rámutatott: évente 110 ezer ember esik ki a munkaerőpiacról betegségek és egyéb egészségügyi okok miatt. Ha az egészségügyben is változás történne, akkor még lenne tartalék a munkaerőben. Ugyanez igaz az alapkészségekre is, ezek romlóban vannak, keveset invesztáltak az elmúlt években a területre. Ha nem lesznek reformok, akkor a lemaradás csak nőni fog.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz