A BUX mélyrepülésbe kezdett, jelentős esést mutat a tőzsde

by T Gergely
A BUX mélyrepülésbe kezdett, jelentős esést mutat a tőzsde

A mélybe vetődött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1653,87 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel 151 342,76 ponton zárt kedden.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvezőtlen befektetői hangulattal magyarázta a csökkenést. Bár a fő nemzetközi indexek emelkedtek, az energia- és banki részvények általában gyengélkedtek, ennek a hatása látszódhatott a BÉT-en is – mondta az MTI kérdésére Takács András.

Hozzátette: tőzsdei szempontból belföldön az egyetlen jó hír a Magyar Telekom részvényeit érintő céláremelés volt, de az erősödéshez végül ez sem volt elég – tette hozzá.

A Mol árfolyama 65 forinttal, 1,26 százalékkal 5110 forintra, az OTP-részvények ára 390 forinttal, 0,84 százalékkal 45 850 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,23 százalékkal 2548 forintra, a Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 2,33 százalékkal 12 600 forintra csökkent.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz