Duna Group Szabadegyetem: több évbe telik, mire egy fiatal átlátja a mérnöki szakmát
Hét egyetem hallgatóinak részvételével megkezdődött a Duna Group Szabadegyetem a cégcsoport budapesti székházában. A többnapos szakmai rendezvény az elmúlt hét évben több száz hallgató számára hozott maradandó kapcsolódást az iparág legjavával.
„Általában az építőmérnök hallgatók közül még sokan nem tudják, hogy mit szeretnének, ami teljesen rendben van” – mondta Kerékgyártó Attila, a Duna Aszfalt Igazgatóságának elnöke. „Ne csodálkozzatok, ha azt az óriási perspektívát, amit a mérnöki szakma kínál, több évbe telik, mire át tudjátok látni” – tette hozzá.
Az elnök úgy fogalmazott, ez a szakma egyszerre hatalmas és csodálatos. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a hallgatók Magyarország legnagyobb mélyépítő vállalatát ismerhetik meg ezeken a napokon, ráadásul nemcsak az előadóteremben, hanem a munkaterületen is. A világszerte több mint 3500 munkavállalót foglalkoztató cégcsoportot a számok mentén is bemutatta a hallgatóknak.
Az idei szabadegyetemen hangsúlyt kap a Duna Group egyre erősödő nemzetközi szerepvállalása. Ennek részleteiről Tompos Attila beszélt. A nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató a négy országban – Lengyelországban, Romániában, Csehországban és Szlovákiában – zajló tevékenységek közül elsősorban a lengyelországiakat emelte ki, amelyek jelenleg a legjelentősebb volument képviselik.
A nemzetközi jelenlét egyik legjelentősebb és legösszetettebb példájaként adott összegzést Jászberényi Tamás a GED Africa projektről. A Duna Aszfalt Zrt. igazgatósági tagja azt is bemutatta, hogy a Kongóban és Zambiában pilot projektként megvalósuló fejlesztés feltételeinek megteremtéséhez milyen rendkívüli erőfeszítésekre van szükség az afrikai körülmények között.
A szabadegyetem szervezőjeként Kincses Péter a rendezvény egyik fő céljaként azt adta meg, hogy a hallgatók láthassák az általuk tanultak megvalósulását a gyakorlatban. Az idei szabadegyetem középpontjában az ország jelenlegi legnagyobb infrastruktúra-fejlesztéseként a mohácsi híd áll: a pénteki nap a helyszínen szervezett bejárásokkal és előadásokkal telik.