Újabb bizonyítékok kerültek elő a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Szintet lépett a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen a Pócs János fideszes országgyűlési képviselő ellen tett feljelentés ügye. A hatóság a hét elején beidézte azt az aktivistát, aki a feljelentést benyújtotta, és aki személyesen megjelenve részletes vallomást tett.
A feljelentő Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista korábban banki bizonylatokkal és egy 35 dokumentumot tartalmazó pendrive-val támasztotta alá, hogy Pócs környezetéből pénzzel befolyásolhattak szereplőket hamis bizonyítékok és megrendezett interjúk elkészítésére a Szőlő utcai gyermekvédelmi üggyel kapcsolatban. Az ügyészség egy hónapos határidővel a feljelentés kiegészítését rendelte el becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítésének vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt.
Részletes vallomás és új bizonyítékok
Lakatos Ádám a meghallgatását követően a közösségi oldalán azt írta: személyesen jelent meg, és részletesen elmondta, hogy álláspontja szerint Pócs János pontosan milyen cselekményekben érintett, kiket bízott meg azzal, hogy hamis hangfelvételeket készítsenek, lejárató posztokat készítsenek elő, illetve előre megrendezett, megjátszott interjúkat vegyenek fel.
Az aktivista elfogadhatatlannak tartja, hogy politikusok ártatlan civil embereket, köztük a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat használjanak fel politikai céljaikhoz. Korábban az érintett politikusok azzal hárították a vádakat, hogy mindössze egy 20 ezer forintos átutalási bizonylatról van szó. Lakatos Ádám most ezt határozottan cáfolta, és rögzítette, hogy az eddigieknél sokkal súlyosabb bizonyítékokat adott át a nyomozóknak.
További banki dokumentumok és magánbeszélgetések
Az aktivista leszögezte, hogy ennél sokkal több bizonyíték van, és az, hogy ezeket nem teszi közzé mind egyenként, nem jelenti azt, hogy ne léteznének. Újabb bizonyítékként egy több mint 200 ezer forintról szóló, pecséttel és aláírással ellátott banki kivonatot is említett, amelyet az OTP Bank állított ki.
A dokumentumokra hivatkozva kiemelte, hogy az utalások Antal-Bús Barbarától, Pócs János közvetlen munkatársától érkeztek. Emellett olyan magánbeszélgetéseket is átadott az ügyészségnek, amelyekből álláspontja szerint egyértelműen kirajzolódik, milyen kéréseket fogalmazott meg a fideszes képviselő.
Lakatos Ádám határozottan cáfolta azt az állítást is, hogy a feljelentést Magyar Péter adta volna ki parancsba. Mint mondta, a feljelentésről sem Magyar Péterrel, sem a hozzá köthető személyekkel nem egyeztetett, és az egészet ő vállalta magára. Ígéretet tett arra, hogy minden újabb bizonyítékot haladéktalanul eljuttat az ügyészségnek, amelynek el kell döntenie, hogy a feljelentés-kiegészítést követően elrendeli-e a nyomozást a képviselővel szemben.