Erősödik a török–magyar baráti kapcsolat

by T Gergely
Erősödik a török–magyar baráti kapcsolat

Tovább erősödik a török–magyar barátság

Magyarország új párbeszédet kezdeményez biztonságpolitikai kérdésekben Törökországgal, folytatja az energetikai együttműködés fejlesztését, és további lépéseket tesz a közlekedési összeköttetések bővítéséért – erről Orbán Anita külügyminiszter számolt be csütörtökön közzétett bejegyzésében, Ankarából.

A magyar diplomácia vezetője közölte, csütörtökön tartották az első magyar–török külügyminiszteri megbeszélést a kormányalakítás óta. A többórás találkozó keretében Ankarában először ülésezett a Magyar–Török Közös Tervezőcsoport, amely összehangolja a két ország közötti legfontosabb ügyeket és a magas szintű találkozókat.

„Újraindítjuk a két külügyminisztérium közötti strukturált szakmai munkát és új párbeszédet kezdeményezünk biztonságpolitikai kérdésekben” – tette hozzá.

Orbán Anita kiemelte: Magyarország az uniós ügyekben is konkrét segítséget ad Törökországnak, hiszen a TAIEX programon keresztül magyar EU-szakértők tudását és tapasztalatát is bevonják a török intézményekkel folytatott együttműködésbe.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz