Közel 60 milliárdot költ a kormány fásításra: 12 millió új csemetét ültetnek el
Közel 60 milliárd forintot fordít a kormány a következő években az Országfásítási és Települészöldítési Programra – jelentette be Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
A program részeként 12 millió facsemetét ültetnek el, legalább 1320 hektár új állami erdőt hoznak létre, valamint négymillió csemetével mintegy 20 ezer kilométer csatornaszakasz mentén végeznek fásítást – közölte a miniszter.
Hozzátette, 39,6 milliárd forintot fordítanak a települések zöldítésére, és elvégzik az erdőtüzek megelőzéséhez szükséges feladatokat is.
„Nemcsak erdeink területét növeljük, hanem azok természetességének megőrzésére és javítására is odafigyelünk. Épp ezért fokozatosan bővítjük az örökerdő-üzemmódban kezelt erdők arányát is” – írta bejegyzésében Gajdos László.
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szeptemberben azt közölte, hogy a korábbi kormány 2020 és 2026 között évente mindössze 1 millió fát ültetett el.
Gajdos László kedden a tárca budapesti sajtóeseményén arról beszélt, hogy a tervezettnél idén 300 ezer köbméterrel kevesebb fát termelnek ki a magyar erdőkből, jövőre pedig már elérhetik az 1 millió köbméteres csökkentést is.
Hozzátette, az erdőkben a vágásos gazdálkodás helyett az ökológiai típusú gazdálkodásra és biológiai sokféleségre kell törekedni, a fokozatosság elve alapján pedig át kell gondolni az ipari célú kitermelést, de a lakossági tűzifa- és távhőigényeket biztosítani kell.