Tiltott kampányfinanszírozás gyanúja Tóth Gabi zuglói fellépése miatt
Rózsa András, Zugló polgármestere bejelentést tesz az Állami Számvevőszéknél tiltott kampányfinanszírozás gyanújával Tóth Gabi zuglói fellépése miatt. Az énekesnő hivatalosan ünnepi megemlékezés címen futott, 15 perces koncertjéért nettó 1,2 millió forintot kapott az NKA-keretből a Patr-Event Kft.-n keresztül.
A hátteret az derítette ki, hogy a Patr-Event Kft. tavaly 450 millió forintot kapott, és az általa szervezett vagy támogatott eseményeken több alkalommal lépett fel Tóth Gabi, párja, Papp Máté, valamint a Legényes Táncegyüttes is. Az egyik ilyen fellépés március 14-én volt, ahol az énekesnő Radics Béla fideszes politikus kampányeseményén szerepelt.
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő válasza szerint a rendezvény hivatalosan ünnepi megemlékezés címen futott. Rózsa András Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta: „Hankó Balázzsal szemben már megindultak a szükséges eljárások az NKA pénzek miatt. De nem állhatunk meg itt: Tóth Gabi fellépése miatt bejelentést teszek tiltott kampányfinanszírozás miatt az Állami Számvevőszéknél. Fontos: az ÁSZ elnöke a kormányváltás óta nem változott – itt az idő, hogy kiderüljön, falaz-e azoknak, akik egyértelműen bűncselekményt követtek el!”
Az Állami Számvevőszéket Windisch László vezeti, akinek Magyar Péter szerint le kellene mondania. Windisch László erre úgy reagált, hogy Magyar Péter megszólalása „ismét élesen rávilágított arra, milyen támadás alatt állnak ma Magyarországon a független, alkotmányos intézmények.”