Kiderült, mire készülnek a francia muszlimok, ha Marine Le Pen megnyeri a választásokat
Erősen iszlámellenes kampánnyal fordul rá a Nemzeti Tömörülés (RN) a jövő tavaszi elnökválasztás hajrájára. A párt vezetője, Marine Le Pen talán éppen ennek köszönheti kiugró népszerűségét, az esetleges győzelmét pedig már a helyi muszlimok is érzik.
A francia muszlimok akár 46 százaléka elhagyhatja az országot, amennyiben Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője mégis megnyeri a tavaszi elnökválasztásokat. Le Pen a legtöbb felmérésen és fogadóirodánál is magabiztosan vezet, így komoly ügyeknek kellene kiderülnie ahhoz, hogy a hátralévő fél évben ez megforduljon. Sőt, újabban a szélsőbaloldali tüntetéssorozat is inkább az ő malmára hajtja a vizet.
A megkérdezett muszlimok 20 százaléka biztosra mondta költözését. De nem csak ők gondolkodnak ebben: az összes megkérdezett 21 százaléka is úgy érzi, hogy külföldön jobb esélye lenne boldogulni az RN győzelme után.
Maga a politikus egyébként kifejezetten békülékeny hangot ütött meg, amikor a napokban úgy nyilatkozott, hogy az iszlám kompatibilis lehet Franciaországgal, ugyanakkor a sharia törvények és az iszlám fundamentalizmus már semmiképp sem.