Megrángatta a forintot Magyar Péter beszéde
A kormány a 2027-es költségvetést 4,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal készül elfogadtatni – derült ki a kormányfő parlamenti felszólalásából. A bejelentés nyomán az euró-forint devizapár 363,5-ről 361,3-ig zuhant, vagyis a forint pillanatok alatt mintegy 2 egységgel erősödött.
A hiánycél lényegesen optimistább az elemzői várakozásoknál, a konszenzus ugyanis 5,2 és 5,5 százalék között szóródott.
A gyors devizapiaci reakció után az árfolyam korrigált, és a kormányfő beszédének ideje alatt ismét 362 forint felett kereskedtek az euróval. Az optimizmus azonban rövid ideig tartott: az euró árfolyama ismét 363 forint fölé került.
A tőzsdén egyelőre nem mutatkozik pozitív reakció, mivel a kabinet a Molt és az OTP-t érintően is adó- és jutalékváltozásokat készít elő.