Ekkortól elérhető a Raiffeisen szolgáltatása

by T Gergely
Ekkortól elérhető a Raiffeisen szolgáltatása

Csütörtöktől igényelhető a Wekerle Plusz a Raiffeisen Banknál

A Raiffeisen Bank megkezdte a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön iránti kérelmek befogadását a 2026. október 27-én megjelent jogszabály alapján. Az új, államilag támogatott konstrukció új vagy használt lakás vásárlására vehető igénybe – közölte a pénzintézet.

A bank szakértői az igénylés során segítséget nyújtanak a szükséges dokumentumok és igazolások összeállításában, valamint a megfelelő finanszírozási lehetőségek áttekintésében; ehhez az ügyfelek a bank weboldalán visszahívást kérhetnek.

Legfeljebb 50 millió forint, 25 éves futamidővel

A Wekerle Plusszal legfeljebb 50 millió forint hitel igényelhető, maximum 25 éves futamidővel. Új lakás vásárlása esetén az ügyfél által fizetendő kamat legfeljebb évi 3 százalék, használt lakás vásárlásánál legfeljebb évi 5 százalék.

A konstrukció a 18. életévüket betöltött, de 45. életévüket még be nem töltött igénylők számára érhető el. A program nem kötött házassághoz vagy gyermekvállaláshoz, ugyanakkor az ingatlanban öt évig életvitelszerűen kell élni.

Az ingatlanérték és a négyzetméterár felső határa

A jogszabály meghatározza a maximális ingatlanértéket is, ami lakás esetén 100 millió, egylakásos lakóépület esetén 150 millió forint, a négyzetméterár felső határa pedig 1,5 millió forint.

November 15-ig fogadják az Otthon Start-kérelmeket

A kivezetés alatt álló korábbi támogatott hitelprogramban, az Otthon Start Program keretében a Raiffeisen 2026. november 15-ig biztosítja a 2026. október 31-ig megkötött adásvételi szerződésekhez kapcsolódó hitelkérelmek befogadását. Így azok az ügyfelek, akik már megkezdték lakásvásárlásukat, a jogszabályban meghatározott átmeneti feltételek teljesítése esetén eddig az időpontig benyújthatják kérelmüket az Otthon Start konstrukció keretében.

A már megkötött Otthon Start-hitelszerződések változatlanul érvényben maradnak, azokra az új konstrukció bevezetése nincs hatással.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz