Elbocsátások az SK On komáromi telephelyén is
Több magyar és legalább húsz ukrán munkavállalót bocsátottak el az SK On Hungary Kft. komáromi telephelyéről – közölte a LIGA Vas- és Fémipari Szövetség. Az elbocsátások azután kezdődtek el Komáromban, hogy a múlt héten az iváncsai akkumulátorgyárban már megindult a létszámleépítés.
A szakszervezet szerint a munkáltató nem tájékoztatta őket a foglalkoztatás további terveiről, sem arról, milyen intézkedéseket tett a dolgozók egészségének védelme érdekében, miután a vállalatra két alkalommal is 100 millió forintos bírságot szabtak ki a hatóságok.
Múlt csütörtökön a szakszervezet arról számolt be, hogy váratlanul több magyar munkavállalót bocsátottak el az iváncsai akkumulátorgyárból, amit később a vállalat is megerősített.
A gyártó háttéréről és a bírságokról
Az SK On Hungary a dél-koreai SK Innovation érdekeltsége. Komáromban elektromos autókhoz gyárt akkumulátorokat, Iváncsa mellett pedig egy mintegy 30 GWh kapacitású gyárat létesített, ahol 2024 májusában kezdődött meg a tömeggyártás.
A nyilvános cégadatok szerint az SK On Hungary komáromi és iváncsai telephelyén 2025-ben 1819 embert foglalkoztatott, egy évvel korábban még 2700-at.
A vállalatot két alkalommal is 100 millió forintos bírsággal sújtották. Augusztusban a munkavédelmi hatóság a dolgozók egészségét és testi épségét veszélyeztető súlyos szabálytalanságok miatt büntette meg. Később újabb 100 millió forintos bírságot szabtak ki rá, mert az engedélytől eltérő működésével talajvízszennyezést okozott. A hatóság elrendelte a szennyezést okozó csővezetékek és aknák, valamint az azokkal megegyező műszaki kialakítású létesítmények működésének felfüggesztését.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter legutóbbi bejelentése szerint az SK On Hungary felkerült a környezetvédelmi szabályszegők listájára. A dél-koreai vállalat két évig nyilvánosan szerepel a listán, és ez idő alatt nem részesülhet állami támogatásban.