Korniss Péter, az első Kossuth-díjas fotográfus elismerte ügynökmúltját

by T Gergely
Korniss Péter, az első Kossuth-díjas fotográfus elismerte ügynökmúltját

Elismerte ügynökmúltját Korniss Péter, az első Kossuth-díjas fotográfus

Korniss Péter, a Nemzet Művésze, Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima- és Magyar Művészetért díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotográfus maga döntött úgy, hogy az állambiztonsági iratok nyilvánosságra kerülése előtt beszámol 1957 és 1966 közötti ügynökmúltjáról. A közel 90 éves fotográfus nem tagadta a múltját, azt mondta, szégyelli a történteket – írja a Válasz Online.

A fotóriporter és fotóművész „Pál” fedőnéven volt nyilvántartva az állambiztonságnál. Korniss Péter szerint azért akart elsőként nyilatkozni, mert az iratok publikálásával sok ezer egykori hálózati személy neve kerül a nyilvánosság elé, és mindegyik mögött emberi sors áll. Mint fogalmazott, csúnya folt ez rajta, de lesújtaná, ha a hálózati múltja miatt a munkájára árnyék vetülne.

A fotóművészt elmondása szerint 19 évesen, egyetemistaként, letartóztatással és hosszú börtönbüntetéssel fenyegetve kényszerítették együttműködésre. Felidézte, 1956-ban másodéves joghallgató volt, részt vett a forradalom eseményeihez kapcsolódó felvonulásokon, október 23-án a Bem téren is ott volt, két nappal később pedig a Parlament előtti sortűzben súrolta őt egy golyó. Decemberben beválasztották a MEFESZ jogi kari vezetésébe, másnap letartóztatták.

Elmondása szerint akkor nem szolgált érdemi információkkal, majd 1957. március 15. előtt több egyetemistával együtt gyűjtőfogházba vitték, és ekkor történt meg a beszervezése nyomásgyakorlás alapján. Az első letartóztatást követően kirúgták az egyetemről.

1958-ban fényképész szövetkezethez került, majd amikor 1961-ben a Nők Lapjához felvették, rövid idő után egy feljelentés miatt elbocsátották. 1963-tól ismét a lapnál dolgozhatott, miután a főszerkesztő támogatta. Abban az évben az állambiztonság ismét kapcsolatba lépett vele segítséget kérve, amit visszautasított, arra hivatkozva, hogy szakmai munkájára szeretne koncentrálni. A hatos kartonja szerint 1966-ban kizárták a hálózatból.

Az állambiztonsági múltjára 8–10 évvel ezelőtt derült fény, amikor a magyar fotográfia 1989 előtti történetét kutató történész rábukkant, és átadta neki a hatos kartonjáról készült levéltári másolatot. Korniss Péter elmondása szerint sokkolta, amikor megpillantotta a dokumentumot. Az utóbbi időben szűkebb környezetét beavatta múltjába, és reméli, hogy története megértése megkönnyíti az ítélkezést és a megbocsátást.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz