Házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda az Alapjogokért Központ háttérintézményénél
A Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal Nemzetközi Osztálya hűtlen kezelés miatt folytat eljárást ismeretlen tettessel szemben az Alapjogokért Központ közpénzből finanszírozott háttércégével kapcsolatban – közölte a police.hu.
A rendőrségi közlemény szerint az eddigi adatok alapján a korlátolt felelősségű társaság havonta 3,5 millió forintot meghaladó megbízási díjért foglalkoztatott egy jelenleg nemzetközi körözés alatt álló, volt külföldi tisztségviselőt, miközben csupán minimális munkát végzett a cégnek.
A nyomozók pénteken kutatásokat tartottak a gazdasági társaság budapesti épületeiben, a társaság könyvelőcégénél, valamint a kft.-vel kapcsolatban álló egykori külföldi tisztségviselő utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyén is. Az eljárás során iratanyagokat, dokumentumokat, szerződéseket, számlákat és fizetési jegyzékeket foglalnak le a helyszínen, emellett adatokat mentenek a cég szerveréről. Ezzel párhuzamosan több tanút is kihallgatnak.
A Fidesz közleményében azt írta: „megalakították az ÁVH-t idéző politikai rendőrséget, és egyre szorosabb politikai irányítás alá vonják az ügyészséget és a rendőrséget. Ez az oka annak, hogy a mai napon a politikai irányítás alá rendelt nyomozó iroda rendőri akciót hajtott végre az Alapjogokért Központ irodáiban. Az Alapjogokért Központ a polgári, nemzeti és keresztény politikai közösség fontos szellemi műhelye. Csak idő kérdése volt, hogy a Tisza Párt közvetlen irányítása alatt álló hatóságok mikor támadják meg a jobboldal következő szellemi központját.”
A párt egyértelműsítette azt is, hogy a hatóságok Marcin Romanowski volt lengyel politikus miatt szálltak ki a szervezethez. „A hatóság eljárása tisztán politikai indíttatású, jogi alapja nincs. A rajtaütés ürügyeként felhozott lengyel politikai menekült ügye nem valósít meg semmilyen bűncselekményt. Marcin Romanowski a Tisza Párthoz hasonlóan Lengyelországban önkényt építő Tusk-kormány politikai üldözése elől menekült Magyarországra” – írták.
„Az Alapjogokért Központot az ebben játszott szerepéért minden nemzeti érzelmű magyar elismerése illeti meg. Ma Lengyelországban és hazánkban is olyan újkommunista önkény épül, amely Brüsszel parancsára gyarmati sorba szorítaná nemzeteinket. A Fidesz rendületlenül hisz abban, hogy sikerül megszabadulni mindkét országban a brüsszeli gyarmattartóktól, és a lengyel és magyar hazafiak közötti együttműködés ismét fénykorát élheti majd” – zárul a közlemény.
Az Alapjogokért Központ Facebook-oldalán eközben megjelent egy bejegyzés, amelyben jelezték, hogy a hatóságokkal bármilyen kérdésben készséggel együttműködnek. „Az Alapjogokért Központ megalakulása óta a jogszabályok betartásával végzi tevékenységét, ez így történt külföldi kutatóinkkal való együttműködés során is. Büszkék vagyunk arra, hogy széleskörű, aktív nemzetközi és regionális kapcsolatépítésünkkel Magyarország érdekét szolgálhattuk és szolgálhatjuk” – írták.