GKI: 2030-ra teljesülhetnek az euróbevezetés feltételei
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szakértői szerint nem lehetetlen a kormány célja, vagyis hogy 2030-ra a főbb gazdasági mutatók elérjék az euróbevezetéshez szükséges maastrichti feltételeket. Erről a kutatóintézet keddi konferenciáján számoltak be.
A „Magyar gazdaság 2030 – Versenyképesség beindítva” című konferencián elhangzott: a következő években kiemelten kell figyelni a nemzetközi környezetre, amelynek egén sötét felhők gyülekeznek. A szakértők szerint javítani kell a magyar gazdaság strukturális helyzetén, miközben ügyelni kell a fiskális konszolidációra és a fegyelmezett monetáris politikára is.
A piac már beárazta az euróbevezetést
Kolozsi Pál Péter, a GKI szakmai igazgatója elmondta: a piac máris elhiszi az euróbevezetést, és elkezdte beárazni azt. Ez már látszódik.
Bank Dénes GKI-igazgató rámutatott: a következő időszakban alacsony infláció, erős forint és lassuló kamatok várhatók. Bár 2027-ben még megugrik a fogyasztói árak emelkedése az idei évhez képest, ez sem lesz magas.
Csökkenő infláció, lassuló kamatok
A GKI 2027-re 3,2 százalékos éves átlagos inflációt vár, amely aztán a következő években 3, majd 2,5, végül 2 százalékra mérséklődik. Ugyanezt a pályát írhatja le a jegybanki alapkamat is: a jelenlegi 5,5 százalékos ráta 2029-re 3,5 százalékra csökkenhet, és ott is maradhat 2030-ban.
Az előrejelzés pesszimistább a forinttal kapcsolatban: a GKI azt várja, hogy éves átlagban 370 körül mozoghat az euróval szembeni árfolyam, 2030-ban pedig 380 forintba kerülhet majd egy euró, azaz ekörül válthatják át a forintokat a közös devizára.
A költségvetés rendbetétele jelenti a legnagyobb belső kockázatot
A szakértő szerint a legnagyobb belső kockázat a költségvetés rendbetételében rejlik. Az idei 7,5 százalékos költségvetési hiány jövőre az előrejelzés szerint csak nagyjából 6 százalékra mérséklődhet. 2028-ban aztán 5, 2029-ben 4, 2030-ban pedig az előírt 3 százalék körüli deficit jöhet. Ehhez a bevételek növelése nem elegendő, a kiadási oldalnak is alkalmazkodnia kell.
Mindezzel együtt az államadósság is csökkenésnek indulhat: legalábbis 2027 után a GDP 78 százalékáról a ciklus végére 73,5 százalék körülire mérséklődhet.