Unger Anna körül felgyorsultak az események

by T Gergely
Unger Anna körül felgyorsultak az események

Unger Anna a Legfőbb Ügyészségen járt, megkezdődött az együttműködés az NVVH-val

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettes hivatalában fogadta Unger Anna Rózát, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökét, valamint Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettest. Az ügyészség közleménye szerint a találkozó célja a két szervezet közötti hivatalos kapcsolatfelvétel volt.

A Legfőbb Ügészség és az NVVH vezetői áttekintették az együttműködés kereteit és az ahhoz kapcsolódó elsődleges feladatokat. A felek megállapodtak abban, hogy a további tevékenységük részleteit együttműködési megállapodásban fogják rögzíteni.

Augusztus végén Unger Annát az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága javasolta az újonnan életre hívott, korrupciós ügyeket feltérképező hivatal elnöki posztjára, a végső döntést az Országgyűlés pénteki ülésén hozták meg a képviselők. A kormány 2,48 milliárd forintot csoportosít át az NVVH felállítására és működésére, az elnök pedig szeptember 1-jén már meg is kezdte a szervezet felépítését.

Az NVVH elnöke korábban azt is elmondta, szeptember 28-án jelentik be azt a négy ügyet, amivel foglalkozni kezdenek. A NAV új vezetője nemrég jelezte, elsők között tervez Ungerrel találkozni.

Pillanatnyilag a leendő legfőbb ügyész személye még képlékeny, s egyelőre nincs összhang az államfő és a törvényhozás között.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz