Meghosszabbították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának letartóztatását
A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva újabb két hónappal, november 28-áig meghosszabbította a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és társa letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője pénteken. A szóvivő hozzátette, hogy a védői fellebbezések miatt a végzés nem végleges.
Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet emberkereskedelemmel, kényszermunkával és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított volt igazgatója és élettársa tavaly május 29-én került letartóztatásba, azóta a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt állnak.
A Szőlő utcai ügy kapcsán a rendőrség indított nyomozást. Az akkor közölt gyanú szerint a Budapesti Javítóintézet vezetője és párja – akit munkatársaként is alkalmazott – több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatalt – helyzetét, tőlük való anyagi és érzelmi függését kihasználva – prostitúciós tevékenység folytatására és az abból származó bevétel átadására bírt rá.
A Legfőbb Ügyészség a nyomozást tavaly szeptemberben ügyészi hatáskörbe vonta. A további eljárásra a Központi Nyomozó Főügyészségen külön nyomozócsoportot hoztak létre.
November elején Juhász Péter Pált és élettársát folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével is meggyanúsították. A Központi Nyomozó Főügyészség a napokban azt közölte, a büntetőeljárásnak tizenkét gyanúsítottja van. A volt főigazgatón és élettársán kívül további négy ember áll kényszerintézkedés, konkrétan bűnügyi felügyelet alatt.
Emlékezetes, egy volt rendészeti vezetőnek nyáron megszüntették a letartóztatását, miután beismerő vallomást, és egykori kollégáira terhelő nyilatkozatokat tett. Juhász letartóztatása után Kovács-Buna Károly vette át a vezetést, akinek neve akkor vált országosan ismertté, amikor nyilvánosságra kerültek azok a biztonsági kamerafelvételek, melyeken fiatal növendékeket bántalmaz, ezután ellene is büntetőeljárás indult.