Megszűnik a kettős vezetés a szakképzésben: kiírják a csúcsvezetői pályázatokat

by T Gergely
Megszűnik a kettős vezetés a szakképzésben: kiírják a csúcsvezetői pályázatokat

Megszűnik a kettős vezetés a szakképzésben: indul a csúcsvezetői posztok megpályáztatása

Péntektől lehet pályázni a szakképzési centrumok főigazgatói pozícióira – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán.

A tárcavezető posztjában azt írta, a főigazgatók az új jogszabályi rendelkezések alapján munkaviszonyban, határozott időre, legfeljebb öt évre kapnak megbízatást; a pályázatok pedig már elérhetők a Közszolgállás portálon.

A pályázatok benyújtására október 15-én éjfélig van lehetőség – jelezte a miniszter, aki szerint a cél az, hogy „a szakképzés térségi bázisait jelentő intézményhálózatok élére kimagasló szakmai felkészültséggel és megfelelő vezetői tapasztalattal rendelkező szakemberek kerüljenek”.

A miniszter kifejtette, hatályba lépett a szakképzési törvény módosítása, mely lehetővé teszi a szakképzési centrumok jelenlegi kettős vezetési modelljének megszüntetését és a megújuló főigazgatói munkakörök megpályáztatását. Az új rendszerben a centrumok vezetése és az ehhez kapcsolódó szakmai, működési és gazdálkodási felelősség a főigazgatóknál összpontosul – tette hozzá.

A tárcavezető szerint az új főigazgatók fontos feladata lesz a szakképzés korszerűsítése, a térségi munkaerőpiaci igényekhez igazodó fejlesztések megvalósítása, valamint a magyar és nemzetközi szakmai és gazdasági partnerkapcsolatok erősítése.

„Olyan centrumokat szeretnénk, amelyek képesek reagálni a helyi gazdaság változásaira, korszerű és piacképes tudást biztosítanak a tanulóknak, és magas színvonalú szakképzést tesznek elérhetővé mindenki számára” – fogalmazott az oktatásért felelős miniszter.

Legutóbb egy sor kritikát kapott az ellenzéktől a szakminiszter, aki azzal vágott vissza, hogy felsorolta a pedagógusok túlterheltségétől az iskolabezárásokig mindazt, ami elvezetett a nehéz helyzetbe jutott magyar oktatás helyzetéhez. A minisztériuma oktatásügyben elért eredményeit pedig 120 nap után vázolta fel, hozzáfűzve a még megoldandó problémák sorát.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz