Aszály: sokszorosan alábecsülhettük a gazdasági károkat
Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk.
A klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni – írta Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója.
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint sokszorosan alábecsültük az aszályok negatív gazdasági hatásait. Ennek egyik oka, hogy a szélsőséges események gazdasági hatásait gyakran csak az esemény időszakára, például egyetlen aszályos nyárra számítják ki, miközben annak többéves negatív hatásai is lehetnek.
Az európai aszályok esetében a károk jóval tovább tartanak annál, mint ameddig maga az aszály fennáll, mivel a gazdasági veszteségek az azt követő években is felhalmozódnak. Egy aszály az egy főre jutó GDP növekedését azonnal visszaveti, de a legnagyobb veszteségek az ezt követő hat évben jelentkeznek, és összességében nagyjából 1 százalékpontnyi növekedés marad el ezen időszak alatt.
Beruházások maradhatnak el egyes szektorokban az aszály miatt, megemelkednek az élelmiszerárak az alacsony termés miatt, és gyakran nem az aszály évében, hanem a következő év első felében érezhetőek. Ez az áremelkedés aztán továbbgyűrűzik az élet minden területén, más ágazatokban is veszteségeket okozva.
Az Európai Környezeti Ügynökség adatai alapján 1980 és 2020 között a szélsőséges időjárási események hivatalosan becsült gazdasági kára a 32 tagállamban 450-520 milliárd euró volt. Új kutatások szerint azonban már csak az aszályok esetében a tényleges gazdasági hatás ennél nagyobb lehet, ha az eseményt követő éveket is figyelembe vesszük.
Európában ennek különösen jól látható példája a 2015 és 2018 közötti aszályos időszak, amelyet a tanulmány Európa egyik legsúlyosabb, több évszázad óta tapasztalt aszályos időszakaként ír le. A kutatók becslése szerint ez a többéves esemény önmagában mintegy 439 milliárd euróba került, és az EU 27 tagállamában, valamint az Egyesült Királyságban 2,72 százalékponttal csökkentette az egy főre jutó GDP növekedését. A beruházások több mint 12 százalékkal estek vissza, és az aszályok miatt becslések szerint mintegy 5,8 millió munkahely szűnt meg, vagy nem jött létre.
Az aszály nem minden gazdasági ágazatot érint ugyanúgy: a mezőgazdaság szenvedi el a legnagyobb azonnali veszteséget, de itt a gazdaság viszonylag gyorsabban képes alkalmazkodni, két-három év alatt részben helyreállhat a biztosítások, az árak alkalmazkodása és a termesztett növények megváltoztatása révén. Hosszabb ideig tartó károkat okoz viszont az építőipar és a feldolgozóipar számára, amelyekben a veszteségek még évekkel az aszály kezdete után is fennmaradhatnak, sőt fokozódhatnak.
Különösen sérülékenyek a beruházások: a vállalatok az aszály után is elhalaszthatják vagy csökkenthetik beruházásaikat, ami magasabb tőkeköltséghez és kisebb termelő beruházásokhoz vezethet. A különböző ágazatok veszteségei ráadásul összeadódhatnak.
Az olyan eszközök, mint a víztározók, a biztosítások vagy a termesztett növényfajták megváltoztatása képesek mérsékelni a veszteségeket, de hatékonyságuk nem korlátlan. Minél tovább tart egy aszály, annál inkább felhalmozódnak a gazdasági következmények, ezért azok a régiók sem tekinthetők hosszú távon biztonságosnak, amelyek a jelenlegi éghajlati viszonyok között jól alkalmazkodtak az aszályhoz. A kutatás egyik lényeges megállapítása, hogy a jelenlegi éghajlatra kialakított alkalmazkodási intézkedések egy 2 Celsius-fokkal melegebb világban már nem feltétlenül lennének elegendők.
Egyes számítások szerint a klímacélok elérése összességében pénzben kifejezhető hasznot is hajt a társadalomnak. Az elkerült veszteségek, az elért előnyök és a többlet beruházási és működési költségek vizsgálata alapján uniós szinten a pénzben kifejezett előnyök mindenképpen felülmúlják a költségeket, méghozzá tagállamtól függően 1,4–4-szeres mértékben. Magyarország esetén a számítások alapján az összes haszon 2,9-szerese az összes költségnek.