Áll a bál: magyarázatot ad a Tisza képviselője, miért szavazott párttársa helyett

by T Gergely
Áll a bál: magyarázatot ad a Tisza képviselője, miért szavazott párttársa helyett

Segítségnyújtásnak nevezte a Tisza Párt képviselője, hogy párttársa helyett is szavazott

Megosztotta a közvéleményt az a parlamenti jelenet, amely során Schummer Orsolya, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese párttársa, Csézy Erzsébet helyett is leadta a szavazatát. Az esetről készült videófelvételeket több oldal is közzétette, köztük Dúró Dóra is megosztott egy felvételt az esetről.

A felvételeken az látható, hogy szavazáskor először Csézy Erzsébet nyomja meg a saját szavazógombját, majd Schummer Orsolya átnyúl, és ismét megnyomja ugyanazt a gombot. Más képviselő nevében szavazni bűncselekménynek számít, ezért a Mi Hazánk máris Schummer Orsolya lemondását követeli.

Schummer Orsolya szombati Facebook-posztjában úgy fogalmazott, hogy mindössze technikai segítségnyújtás történt. Csézy Erzsébet már pénteken sietett leszögezni, hogy segítséget kért párttársától, és a leadott szavazat teljesen a saját akaratának megfelelően született meg.

Az ügy kapcsán egyelőre nem derült ki, hogy miért nem működött megfelelően a szavazórendszer, és az sem ismert, hogy tettek-e panaszt az Országgyűlés Hivatalánál, illetve indult-e vizsgálat az eset kapcsán.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz