Szigorúbb vagyonadó és szélesebb katázási lehetőség a Tisza bejelentése szerint
A KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójának visszaállításán és annak széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök szombaton Szolnokon. A korábbiaknál sokkal többen élhetnek majd a kedvezményes lehetőséggel, viszont az adókulcsot emelni kell. A vagyonadó tervezett feltételei is változnak, többet kell majd fizetni.
Magyar Péter a szolnoki országjárásán közölte, hogy ismét lehetővé tennék: a katázó vállalkozók ne csak magánszemélyeknek, hanem cégeknek és szervezeteknek is számlázhassanak. A könnyített adónál kiterjesztenék a jogosultak körét a nem főfoglalkozású vállalkozókra, a főállásuk mellett dolgozókra, a nyugdíjasokra és az egyetemistákra is.
A miniszterelnök jelezte, dolgoznak egy olyan megoldáson, amely akár százezer vagy annál is több kisadózó csatlakozását jelentheti a kedvező adózási formához. Ezzel együtt rendeznék a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is.
„Nem lehet egy országban több százezer embert nyugdíj nélkül hagyni. Nemcsak a holnapra kell gondolni, hanem a holnaputánra is” – állapította meg, előre bocsátva: emiatt a KATA havi adóját is emelni kell, akár egy lépésben jelentősen, akár két kisebb lépésben, miközben az a terv, hogy az érintett adózók éves bevételi összeghatárát 19 millió forintra emeljék.
Januártól jön a vagyonadó
Magyar Péter azt is bejelentette, hogy 2027. január 1-től jön a vagyonadó, ráadásul a miniszterelnök szerint szigorúbbak lesznek a feltételek, mint azt vállalták. Lehet, hogy 500 milliárd forint felett nem egy százalék lesz a befizetendő adó, hanem több, a részleteket a Pénzügyminisztérium később fogja közölni.
A Fidesz frakcióvezetője máris reagált a témában, Bóka János a közösségi oldalán kijelentette.