Hatalmas pénzügyi hiány fenyegeti Békéscsabát

by T Gergely
Hatalmas pénzügyi hiány fenyegeti Békéscsabát

Egymilliárd forintos iparűzésiadó-kiesés Békéscsabán

A vártnál mintegy egymilliárd forinttal kevesebb iparűzési adóbevétel folyik be Békéscsaba önkormányzatához az év végéig a vállalkozások szeptember 15-én esedékes előlegbefizetései alapján. A város közgyűlése csütörtökön tárgyalt a helyzetről, októberre intézkedési csomagot állítanak össze.

Szarvas Péter polgármester az ülésen hangsúlyozta, az önkormányzat fizetőképes, de a helyzet komoly, ugyanis három hónap alatt kell egyensúlyba hozni a költségvetést.

Veresné Hoffmann Anikó osztályvezető kifejtette, a költségvetés januári tervezésekor a 2024-es mérleget, illetve az előző évi tényadatokat kellett figyelembe venni. Utóbbiak szerint tavaly a tervezett 6 milliárd 850 millió forint helyett 7,2 milliárd forintnyi iparűzési adó folyt be. Elmondta, kérdésükre a száz legnagyobb helyi adózó közül ötvenöt jelzett vissza a várakozásairól, ők nem vártak visszaesést. A cégek május 31-én benyújtott adóbevallásából sem látszott ilyen mértékű visszaesés – tette hozzá. Aztán szeptember 15-ig 55 fizetési csökkentési kérelem érkezett a cégektől, mintegy 300 millió forint értékben – közölte az osztályvezető.

Békéscsabán 2025-ben 7,25 milliárd forint iparűzési adó folyt be az önkormányzathoz, idén 7,52 milliárdot fogadtak el a költségvetésben, a mostani adatok alapján azonban ehelyett csak 6,5 milliárd forint befizetése várható éves szinten. Az első félév során a 2026-ra tervezett iparűzési adó 48 százaléka, 3,6 milliárd forint teljesült – olvasható egy közgyűlési előterjesztésben.

Bodóczi István, a térség országgyűlési képviselője személyesen nem volt jelen az ülésen, de Facebook-oldalán azt írta, adatigényléssel fordult az önkormányzathoz, szeretné tisztázni, milyen folyamatok okozták ezt a jelentős eltérést az elmúlt időszakban, és milyen változások vezettek oda, hogy a tényleges bevételek ekkora mértékben elmaradtak a tervezettől.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz