Nem épül meg az oltóanyaggyár Debrecenben, tudásközpont lesz a gigaprojektből
Több éves huzavona után eldőlt a Covid idején bejelentett debreceni oltóanyaggyár sorsa. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházást módosították, így a projekt klasszikus gyárépítés helyett egyetemi oktatási, kutatási és innovációs fejlesztési feladattá alakult át.
A Debreceni Egyetem a 2024-ben tett kezdeményezése nyomán, hosszadalmas egyeztetést követően módosította az állammal kötött projektszerződést. Ennek értelmében a továbbiakban nem feladat a klasszikus gyárépítés, helyette a már korábban megépült beruházási elemeket is felhasználva a hazai oltóanyaggyártást megalapozó tudásközpontot hoznak létre.
Az új Gyógyszeripari Ökoszisztéma Központ minden elemében az egyetemi tevékenységet – az oktatást, a kutatást és a tanüzemi működést – szolgálja. Az oltóanyag-tudásbázissal összefüggő kutató- és tanüzemet 2030 végéig kell kialakítani a Gyógyszerésztudományi Kar melletti területen. A 2024-ben átadott, 2100 négyzetméteres Pilot Laboratóriumban már folynak kutatások.
Az egyetem azt is tisztázta, hogy a Nemzeti Oltóanyaggyárra ígért 55 milliárd forintos forráshoz csak részlegesen jutottak hozzá, utoljára 2022-ben kaptak 19 milliárd forintot a beruházásra. Ebből a befogadó csarnok, az utak és azok közművei, egyéb közművek, valamint az áramellátást szolgáló trafótelep épült meg. A szakembergárda felállt és elkezdődött a kutatásfejlesztés is, de a gyárépítés leállása miatt ez a munka félbeszakadt. 2024-ben létszámcsökkentés kezdődött, majd a vezérigazgató is lemondott a kilátástalan helyzetben.
Az egyetem közlése szerint a megkapott összeg részleges volt, és annak felhasználása is csak töredékesen történt meg a korábban megjelölt célokra. A fennmaradt összeget 2030-ig használja fel az egyetem az innovációs, kutatási, oktatási és tanüzemi beruházási feladatok elvégzése során.
A profilváltással májusban új nevet is kapott az utóbbi években már csak szellemgyárként emlegetett oltóanyaggyár: UD Pharma Operation Zrt.-re keresztelték, és új vezérigazgató vette át az irányítást.