Négyszáz éves műemlék égett le Párizsban
Teljesen megsemmisült a hétfőre virradó éjszaka felcsapó lángokban Párizs legrégebbi fedett piaca, az 1615-ben alapított, műemléki védettségű Marché des Enfants Rouges.
A tűzoltóságot hétfő hajnalban, 4 óra 15 perckor riasztották a népszerű gasztronómiai központhoz, amely vasárnap este nyolc órakor zárt be. Bár a lánglovagok gyorsan a helyszínre értek, a történelmi csarnokot már nem lehetett megmenteni.
Pierre de Bouvier tűzoltóparancsnok a helyszínen drámai szavakkal összegezte a pusztítást: „A piac teljesen megsemmisült, a fedett piacból semmi sem maradt.”
A parancsnok megerősítette: a lángok az épület fémszerkezetének egy részét is ledöntötték, ám az egységeknek sikerült megfékezniük a tüzet, így az nem terjedt át a sűrűn beépített negyed szomszédos épületeire.
A mentési munkálatokat követően Ariel Weil, Párizs belső kerületeinek polgármestere is megszólalt. Hangsúlyozta, hogy a katasztrófa méretei ellenére még nagyobb tragédiát sikerült elhárítani: „A legrosszabbat elkerültük, a szomszédos épületekre nem terjedt át a tűz” – fogalmazott, miközben maga is megerősítette, hogy a patinás csarnok teljesen odalett.
A beavatkozás közben egy tűzoltó könnyebb sérüléseket szenvedett, más áldozatokról nem érkezett jelentés. A hatóságok vizsgálják a tragédia körülményeit, a tűz pontos oka egyelőre ismeretlen.
Több mint négyszáz év története hamvadt el
A Marais negyed szívében található Marché des Enfants Rouges Párizs legrégebbi fedett piaca volt: még 1615-ben, XIII. Lajos uralkodása alatt hozták létre. A műemléki védettségű vásárcsarnok az évszázadok során nemcsak a helyiek mindennapjainak részévé, hanem a turisták és gasztrorajongók egyik legkedveltebb célpontjává is vált.
Különleges nevét – amely magyarul annyit tesz: „Vörös Gyermekek Piaca” – azokról a piros szövetruhákról kapta, amelyeket a szomszédságában működő egykori árvaház lakói viseltek. Az árvákat befogadó intézmény egészen 1772-ig működött a területen, megőrizve emlékét az elpusztult történelmi épület nevében.