Súlyos csapás érte az OTP befektetését: bezárták az érintett bankot
A paraguayi jegybank elrendelte az ország egyik legnagyobb pénzintézetének, az Ueno Banknak a bezárását. A több mint hárommillió ügyféllel rendelkező banknál leálltak a kártyás fizetések és a pénzfelvételek, a betétesek átmenetileg nem férnek hozzá a megtakarításaikhoz.
Az ügynek magyar vonatkozása is van: az OTP 47 millió dollárt fektetett az Ueno anyavállalatába, amivel közel 10 százalékos tulajdonrészt szerzett. A paraguayi sajtó beszámolói alapján a bank összeomlását súlyos pénzügyi szabálytalanságok és a tulajdonosi érdekeltségeknek nyújtott hitelek előzték meg.
A bank szanálását azért indította el a paraguayi jegybank, mert a felügyeleti vizsgálatok során kiderült, hogy a pénzintézet tőkemegfelelési mutatója a törvényileg előírt minimum felét sem éri el. A hatóságok figyelmét elsősorban a bank tulajdonosi köréhez kapcsolódó vállalatoknak nyújtott hitelek keltették fel. A jegybank problémákat talált egyes hitelügyletek dokumentációjában, és olyan informatikai szolgáltatások számviteli elszámolásában is, amelyek aktiválását nem támasztották alá megfelelően.
A bankcsőd az OTP-t is érinti: a bank tavaly decemberben 30 millió dolláros befektetéssel jelent meg az Ueno luxemburgi anyavállalatában, az U Holdingsban pénzügyi befektetőként, majd idén további 17 millió dollárral növelte részesedését. A teljes, 47 millió dolláros befektetéssel az OTP 9,99 százalékos tulajdonrészt szerzett a holdingban. A tőkebefektetés értéke átszámítva 15,3 milliárd forint.