Az Otthon Start az utolsó heteiben is erős keresletet mutat
Az Otthon Start megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően visszaesett a támogatott lakáshitel iránti érdeklődés, a program utolsó két hete azonban még kiemelkedő forgalmat hozhat – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu elemzése. A friss adatok szerint szeptemberben a bankok így is bőven 200 milliárd forint feletti összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket.
Növekedés után lassulás a lakáshiteleknél
A jegybank adatai szerint szeptemberben 226 milliárd forint összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a hitelintézetek. Ez némileg meghaladja az augusztusi 212 milliárd forintot, de már messze elmarad a júniusi, 282 milliárd forintos csúcstól. Mivel az új lakáshitelek túlnyomó része hosszú hónapok óta az Otthon Start konstrukcióból kerül ki, a csökkenés mögött az állhat, hogy ebből a kölcsönből korábbinál kevesebb fogyott.
Rekordév a lakossági hitelezésben
A szakértő szerint a stabilan 200 milliárd forint feletti havi új lakáshitel továbbra is erős keresletet jelez, az utóbbi hónapok adatai azonban már azt mutatták, hogy az Otthon Start okozta lendület fogyni kezdett. A 2026-os év így is egyedülálló lesz a lakossági hitelek történetében: az új lakáshiteleknél már augusztus végére sikerült túlszárnyalni a tavalyi, egész éves 1970 milliárd forintot, szeptember végén pedig már 2270 milliárd forint közelében járt az új szerződések összege, ami csaknem duplája az egy évvel korábbinak.
Kérdéses a folytatás
Az októberi és novemberi lakáshitelhitelezést jelentősen növelheti az Otthon Start megszűnése, ugyanakkor nyitott kérdés, miként alakul majd az érdeklődés az után, hiszen az azt felváltó Wekerle Plusz szűkebb kör számára érhető el, és használt lakásra jóval drágább is a megszűnő támogatott kölcsönnél.
A személyi kölcsönöknél is óriási a kereslet
Csak szeptemberben 144,5 milliárd forint összegben vettek fel személyi kölcsönt. Az első kilenc hónapban már 1140 milliárd fogyott ebből a hitelből, ami 36 százalékos ugrás egy év alatt, és már most több, mint amennyit 2025 egész évében folyósítottak. A stabilan erős keresletet több tényező erősíti, köztük a kamatok trendszerű csökkenése és a reálkeresetek hosszabb ideje tartó emelkedése.
Az utolsó pillanatig tartanak az akciók
Az Otthon Startot október végéig megkötött adásvételi szerződéssel, november 15-ig benyújtott hitelkérelemmel lehet még igényelni. A támogatott konstrukcióhoz kapcsolódó akciókat a bankok az utolsó pillanatokig fenntartják. A napokban ugyanakkor várhatóan a legtöbb hitelintézet elindul az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz ajánlataival is; az ajánlatok meghirdetésekor derül majd ki, hogy az akár több százezer forintos ajándékpénzeket az új támogatott kölcsön fejében is felkínálják-e az igénylőknek.