Nincs, aki felvegye: drága a magánorvos, elakad az autó – mégsem tudja a többség

by T Gergely
Nincs, aki felvegye: drága a magánorvos, elakad az autó – mégsem tudja a többség

Hónapokig csöpögő csapok, elnapolt vizsgálatok – a magyarok többsége mégsem tud a megoldásról

A magyarok 64 százaléka szerint ma rendkívül nehéz gyorsan és elfogadható áron jó szakembert találni, 52 százalékuk pedig egyenesen úgy látja, hogy a megbízható mester mára luxussá vált. A háztartások csaknem felében, 46 százalékában van jelenleg is olyan hiba vagy javításra váró sérülés, amely már hónapok óta fennáll, az érintett otthonok 30 százalékában pedig több mint egy éve halogatják a szükséges beavatkozást.

A halogatás fő okai között a szakemberhiány (40 százalék), a magas árak (23 százalék) és a megbízhatóság hiánya (13 százalék) szerepelnek az élen. Aki mégis szakemberkeresésre adja a fejét, ritkán ússza meg bosszúság és extra költségek nélkül: csupán a megkérdezettek 34 százalékának sikerült elsőre mestert találnia. A javíttatók 35 százalékánál legalább egyszer hibás munkát végeztek, amit később egy másik szakemberrel kellett kijavíttatni, az érintettek csaknem harmada pedig több mint 150 ezer forintot fizetett a kontár munka helyrehozataláért. A lakossági szakipari munkák jelentős része továbbra is a szürke- vagy feketegazdaságban landol: a megkérdezettek 42 százaléka egyáltalán nem kér vagy kap számlát az elvégzett helyreállítás után.

Elnapolt vizsgálatok, többórás várakozás az autópályán

Az egészségügyben sem sokkal megnyugtatóbb a helyzet: a magyarok 65 százaléka halasztotta el valamilyen egészségügyi problémájának kivizsgálását az elmúlt két évben, a fiatalok (18–29 évesek) körében ez az arány a 76 százalékot is eléri. A legfőbb akadályok között a magánellátás magas árait (22 százalék) és a hosszú várólistákat (15 százalék) jelölték meg a válaszadók.

A szakorvoshoz fordulók 26 százaléka több mint egy hónapot, 10 százalékuk pedig több mint három hónapot várt a vizsgálatra, míg a teljes lakosság 47 százaléka kénytelen volt legalább egy nap szabadságot kivenni orvosi ügyintézés miatt. Az autósok mindennapjai sem zökkenőmentesek: az elmúlt két évben a sofőrök 53 százaléka tapasztalt műszaki meghibásodást vagy akadt el az úton. A bajba jutott autósok 9 százaléka több mint négy órát kényszerült várni az autómentőre. Az elakadt autósok 39 százaléka a saját szerelőjét hívja először, 28 százalékuk ismerőstől kér segítséget, miközben a biztosítók meglévő segélyvonalát mindössze 3 százalékuk tárcsázza.

A megoldás ott lapul a zsebünkben

„A biztosítás alapvetően egy utólagos pénzügyi kifizetés vagy kompenzáció egy elszenvedett kár után. Az assistance ezzel szemben egy azonnali segítségnyújtás a baj pillanatában” – mutatott rá Angyal Attila, a Global Assistance Zrt. vezérigazgató-helyettese a cég szakmai háttérbeszélgetésén. Bár a magyarok 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy sokkal nyugodtabb lenne a mindennapokban, ha bármilyen vészhelyzetben egyetlen telefonszámot hívhatna, a valóságban sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ez a lefedettség már most is a rendelkezésükre áll.

A kötelező vagy casco biztosítással rendelkező autósok 38 százaléka nem tudja, hogy a szerződése tartalmaz-e asszisztenciaszolgáltatást, a lakásbiztosítással rendelkezők 26 százalékának járna az asszisztencia-szolgáltatás, ám mindössze 17 százalékuk tudja pontosan, hogyan veheti azt igénybe. A Global Assistance jelenleg mintegy 1,9 millió ügyfél mögött áll háttérszolgáltatóként különféle banki, biztosítói és távközlési partnereken keresztül. A társaság több mint ezer aktív, szigorúan minősített és számlaképes szakiparossal, valamint egy 15 ezer szakorvost számláló magánegészségügyi hálózattal biztosítja az országos lefedettséget. Lakossági és vállalati ügyfeleiknél a helyszíni vészelhárítás vagy kárrendezés során nem történik készpénzmozgás: az elszámolás közvetlenül a háttérben zajlik a szolgáltató és a biztosító között.

Béremelés helyett biztonság: a vállalatoké a jövő

A kutatás rávilágított arra is, hogy az asszisztencia-szolgáltatások a béren kívüli juttatási elemek között is egyre kiemeltebb szerephez juthatnak a munkaerőmegtartásban – üzletileg is ez a fő irány jelenleg, húzta alá Sziglová Renáta elnök-vezérigazgató. Az alkalmazottak 72 százaléka szívesen választana magánegészségügyi időpontszervezést, 71 százalékuk a családtagokra is kiterjedő egészségügyi juttatást, 53 százalékuk pedig az otthoni szakemberküldést a céges juttatási csomagjába. A munkavállalók 34 százaléka úgy véli: többet ér egy olyan munkáltató, amely váratlan vészhelyzetben valódi segítséggel kiáll mellette, mint pár tízezer forinttal magasabb fizetés.

A Vienna Insurance Group többségi tulajdonában álló Global Assistance – amely a közelmúltban zártkörű részvénytársasággá alakult a még stabilabb működés és a hosszú távú piacépítés érdekében – idén várakozásaik szerint 2,5–2,8 milliárd forint közötti árbevételt ér el. A társaság stratégiai célja, hogy a vállalati és a lakossági szegmensben egyaránt a hazai assistance-piac első számú, megkerülhetetlen szereplőjévé váljon.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz