Elszíneződött a Szentgyörgy-ér, leállították a környei gyár egyik üzemcsarnokát
A Szentgyörgy-ér vizének elszíneződése miatt a környezetvédelmi hatóság vizsgálatot indított, majd elrendelte egy akkumulátoripari beszállító gyártócsarnokának leállítását. A Volta Energy Solutions Hungary Kft. környei üzemében csak a szennyezés okának feltárása és a szükséges beavatkozások után indulhat újra a termelés.
Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter bejelentette, hogy felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét. A miniszter közlése szerint október 30-án lakossági bejelentés érkezett a Szentgyörgy-ér vizének elszíneződéséről.
A környezetvédelmi hatóság már október 31-én a helyszínen vizsgálódott, majd a vállalat telephelyén is ellenőrzést tartott, a tapasztalatok alapján pedig november 4-én azonnal intézkedtek a közvetlenül fenyegető veszély elhárítása érdekében.
Ennek értelmében a minisztérium felfüggesztette a Volta Energy Solutions Hungary Kft. 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszban a termelést. Gajdos László hangsúlyozta, a termelés csak a hiba teljes körű feltárása és megszüntetése, valamint a szükséges műszaki beavatkozások eredményességének szakértői igazolása után indulhat újra.
A vállalat reagált a hatósági döntésre
A Volta Energy Solutions Hungary Kft. tudomásul veszi a hatósági végzést, amely ideiglenesen felfüggesztette a gyár 101-es épületének termelését, és biztonságosan végrehajtja a megkezdett leállítást – erről Facebook-oldalán számolt be a környei vállalat.
A vállalat tájékoztatása szerint a hatósági döntés alapján új gyártási ciklust már nem indítottak, és új rézalapanyag sem került a technológiai rendszerbe. A társaság mindenben a végzésnek megfelelően jár el, a leállítás lépéseit a hatósággal egyezteti, és a megtett intézkedésekről folyamatosan tájékoztatást nyújt.
Hozzátették: szombat reggel óta nem jutott ki a telephelyről a környezetbe semmilyen technológiai folyadék vagy egyéb szennyező anyag.