Jelentkezett a Magyar Pétert borral leöntő férfi: ez lesz az ügy következménye
Levélben kért bocsánatot az a férfi, aki szeptemberben a Szekszárdi Szüreti Napokon borral öntötte le Magyar Pétert – erről maga a miniszterelnök számolt be vasárnap a Facebook-oldalán, jelezve azt is, hogy az ügyet lezártnak tekinti, és nem indít eljárást.
A miniszterelnök a feladó nevét kitakarva tette közzé a levelet, melyből kiderül, szeptember 19-én történt az incidens: a levél írója egy pohár borral öntötte le az éppen emberekkel beszélgető kormányfőt.
A levélben a férfi azt írta, bocsánatkérése akkor elmaradt, de a történteket utólag mérlegelve belátja, hogy cselekedete nem volt méltó sem emberileg, sem a közéletben egymással szemben tanúsítandó alapvető tisztelet követelményéhez. A férfi bocsánatot kérve közölte: meggyőződése, hogy a véleménykülönbségnek, illetve az abból fakadó indulatoknak „kizárólag a kulturált és tiszteletteljes véleménynyilvánítás keretei között van helyük”.
„Köszönöm a gesztust, részemről az ügy lezárva, nem indítok eljárást. Hajrá, Szekszárd!” – zárta posztját a kormányfő.
A korábbi sajtóbeszámolók szerint a kormányfőt egy 53 éves férfi, egy dunántúli vállalkozó locsolta le borral. A Szekszárdi Rendőrkapitányság előállította a férfit tettleges becsületsértés gyanújával.