Mráz Ágoston beismerte: a saját adataiknak sem hittek a választások előtt
A Nézőpont Intézet vezetője, Mráz Ágoston Sámuel elismerte, hogy már a választás előtt olyan pártpreferencia-kutatások érkeztek az intézethez, amelyek a Tisza vezetését mutatták, ám maguk sem hitték el, hogy ekkora fordulat történhet. A kutató bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, félrevezették őket.
Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzetnek adott interjújában először beszélt részletesen arról, miért tévedtek felméréseik a választás előtt. Felidézte, hogy a Békemenet után, március 19-én publikáltak utoljára országos kutatást, amelyben még hat százalékpontos listás Fidesz-előnyt becsültek. Ugyanezen a bázison azonban röviddel ezt követően már reális esélye volt a kormányváltásnak, ami nagyon jelentős billenést jelentett.
„Láttunk tehát az utolsó publikációnál rosszabb számokat is, de őszintén szólva magunk is kételkedtünk abban, hogy valóban ekkora változás történhet ilyen rövid idő alatt” – magyarázta a kutató.
A Nézőpont Intézet vezetője elnézést kért mindazoktól, akik úgy érzik, félrevezették őket. „Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a helyzet még ennél is rosszabb: az utolsó napokban nem hittünk a saját adatainknak sem. Ráadásul elképesztő elvárások voltak a kutatásokkal szemben, és ennek lehet, hogy foglyaivá váltunk” – ismerte el.
„Volt a jobboldalon egy várakozás a kedvező eredmények iránt. Mi pedig azt gondoltuk, hogy amit az utolsó időszakban látunk, talán nem tükrözi a valóságot” – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.
Hann Endre és a Vidéki Prókátor is megszólalt
Mráz szavaira a Nézőpont által korábban sokat bírált, ám a végső választási eredményeket eltaláló Medián közvélemény-kutató vezetője is reagált a Facebook-oldalán. Hann Endre szerint Mráz Ágoston Sámuel az interjúban nyilvánosan elismerte, hogy hazudott.
A Vidéki Prókátor még élesebb szavakkal üzent a Nézőpont Intézet vezetőjének. Fülöp Botond jogász a Facebook-oldalán azt írta: „Kedves Ágoston Sámuel! Engem nem vezettél félre. Én mindig is pontosan tudtam, hogy hazudsz, és hogy a hatalom fehérgalléros prostituáltja, egy közpénzen tartott propagandista vagy.”
A jogász szerint Mráz elvesztette a hitelét. „Hiteled azonban ebben az országban a büdös életben többé nem lesz. Azt eljátszottad. Örülj a pénznek, amit a magyaroktól ellopott vagyonból a piszkos munkád ellenértékeként az általad szolgált országrontó maffiától kaptál” – fogalmazott a Vidéki Prókátor.