Török Gábor: az ügyészség sikeresen felpiszkálta Magyar Pétert a telefonüggyel
Török Gábor politikai elemző szerint az ügyészség sikeresen felpiszkálta a miniszterelnököt azzal, hogy egy telefon eltulajdonításával kapcsolatos ügyben kezdeményezte a mentelmi jogának felfüggesztését, amiről hétfő reggel döntenek. Az elemző a Törökülés című műsorban beszélt arról, hogy politikailag kellemetlen helyzetet teremt, ráadásul szerinte „provokáció vagy fricska” lehetett Magyar Péter irányába, hogy kikérték a mentelmi jogát.
Ezzel az ügyészség elintézte, hogy a kormányfő neve ugyanazokon a címlapokon szerepeljen két olyan politikussal együtt, akiknél a Fidesz-kormány idején regnáló miniszterként többmilliárdos korrupciógyanús ügyek miatt kérték a mentelmi joguk felfüggesztését. Ezek azonban Török Gábor szerint nem mérhetők össze egy mobiltelefon állítólagos eltulajdonításával.
Beszélgetőtársa, Schultz Nóra úgy látja: a miniszterelnök reakciójának lényege éppen az aránytalanság bemutatása volt. Magyar Péter akár politikailag is profitálhat abból, hogy az övénél súlyosabb ügyekben kérik ki a volt kormánypárti képviselők mentelmi jogát. A telefonos incidens ugyan a választási kampány idején az egyik legkellemetlenebb ügye volt a Tisza vezetőjének, mert nem a politikai programját, hanem a személyiségét érintette – emlékeztetett az elemző.
Magyar Péter maga kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését
Magyar Péter maga kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését – ez Török Gábor szerint logikus lépés volt, mert így erősíthette azt az álláspontját, hogy „piszkos játékot játszik” vele az ügyészség. Bár megjegyezte, az a kijelentés, miszerint „végre indul az út a börtönbe program”, kevésbé volt sikeres, mert azt a látszatot is kelthette, mintha a miniszterelnök maga akarná irányítani az elszámoltatási folyamatot. Holott a kormány korábban azt hangsúlyozta: csak társadalmi és politikai elvárásokat fogalmaz meg, de nem irányítja az igazságszolgáltatás működését. Ez így inkább érzelmi, mint tudatos politikai megfontolásból született reakció volt – vélekedett az elemző.
Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága hamar lép: szokatlan időpontban, már hétfő reggel fél 8-kor zárt ülést tartanak az érintett politikusok ügyében. Jelentős meglepetésekre nem kell számítani, várhatóan mindhármuknál megszavazzák a felfüggesztést, a kormányfő esetében pedig különösen, hiszen azt maga is kifejezetten kérte.
A Fidesz szerint Magyar Péter „nem az éjszaka hőse”
A Fidesz már kiállt volt miniszterük, az NKA-botrányban érintett Hankó Balázs mellett, de nem hagyták ki, hogy a miniszterelnök telefonos ügyét is felemlegessék. Németh Balázs frakciószóvivő a közösségi oldalán kijelentette, hogy menthetetlen Magyar Péter, mivel „annak a 2024-es éjszakai balhénak minden részlete pontosan ismert”, ami miatt nyomozás indult és most kérték a mentelmi jogát. Németh szerint ordas nagy hazugság, hogy a miniszterelnök szombaton Szolnokon is úgy szólt a tömeghez: „most sem tennék másképp, ha meg kellene védenem fiatal lányokat és fiúkat attól, hogy zaklassák őket”.
A fideszes politikus arra hivatkozik, hogy videó van arról, ahogy „taccs részegen” éppen Magyar zaklatja a fiatalokat, aki szerinte nem ok nélkül dobta a Dunába az eseményeket rögzítő férfi telefonját. Vagyis nem az „éjszaka hőse” a kormányfő, sokkal inkább retteg, hogy megismerik a valódi, „erőszakos, agresszív, veszélyes” énjét.