Sorozatosan elutasítják a miniszter feljelentéseit

by T Gergely
Sorozatosan elutasítják a miniszter feljelentéseit

Telítődik Kapitány István postaládája: sorra utasítják vissza a miniszter feljelentéseit

Az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket, és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket. A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. ezzel Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter újabb, pénteki feljelentéseire reagált.

A miniszter bejelentette, hogy újabb két feljelentést tett összesen 166 milliárd forintnyi eximbankos befektetés miatt, ezzel már csaknem 1300 milliárd forint értékben zajlik vizsgálat az állami exporthitel-ügynökség átvilágítása nyomán. Kapitány István hangsúlyozta: a magyar adófizetőknek joguk van tudni, mi történt a pénzükkel és ki felel érte.

Az egyik friss feljelentés az Exim exportösztönző magántőkealapját érinti, amelybe az Exim korábbi vezetése 56 milliárd forint közpénzt fektetett be, de ebből a saját értékelésük szerint mára csak 22,5 milliárd forint maradt. A tárcavezető szerint azonban a magyar állam vesztesége mellett az alapot kezelő, Rogán Antalhoz kötődő Gubicza Ágoston cége jól járt: a milliárdos veszteségek ellenére tavaly 1,4 milliárd forint kifizetést kapott.

Az érintett cég az MTI-vel közölte: az alap 2025 végén auditált nettó eszközértéke 41,2 milliárd forint volt a valós piaci értékelés alapján, amit független szakértők vizsgáltak felül, az éves beszámolót pedig független könyvvizsgáló auditálta. Hangsúlyozták, hogy mindenkor jogszerűen, a kezelési szabályzat szerint jártak el, és hozzátették: az alap futamidejének vége előtt négy évvel az aktuális nettó eszközértékből nem lehet következtetéseket levonni a befektető várható végleges megtérülésére, mert azt a portfólió további teljesítménye és a befektetések értékesítéséből származó bevételek alakítják. Ezért szerintük jelenleg nem jelenthető ki, hogy vagyonvesztés történt.

A másik feljelentésben érintett Indotek Group szintén reagált. A jelenleg a Volánbusz-ügy kapcsán letartóztatásban lévő, Tiborcz István üzlettársaként is ismert Jellinek Dániel cége közölte, készek együttműködni az illetékes hatóságokkal, és igazolni a források szabályszerű felhasználását.

Arra válaszoltak, hogy Kapitány István közlése szerint az Exim több mint 110 milliárd forintért vásárolt kötvényeket az Indotek csoportjának egyik vállalatától, a Hungarian Real Estate Financing Zrt.-től, amely nem nyújtott megfelelő biztosítékot a pénz visszafizetésére. A tőke 80 százalékára azonban a magyar állam kezességet vállalt, vagyis ha a cég nem fizette volna vissza a pénzt, a magyar adófizetőknek kellett volna állniuk az egész számlát. A kormány mégis a kötvényjegyzés mellett döntött, kormányhatározattal felülírta a bank szokásos döntési rendjét, és felmentést adott az alól a szabály alól is, amely tiltja a bank részvételét spekulatív ingatlanfinanszírozásban – emelte ki a miniszter.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz