Ruszin-Szendi Romulusz: hónapokon át készítettek jelentéseket rólam katonákkal
Katonákat használtak fel arra, hogy hétről hétre, hosszú hónapokon át jelentéseket készítsenek rólam 2025-ben – írta Ruszin-Szendi Romulusz a Facebook-oldalán. A honvédelmi miniszter arról számolt be, hogy súlyos tartalmú jelentések kerültek elé a héten, amelyek katonaként, egykori parancsnokként és emberként is felháborították.
Mint megtudta, a Magyar Honvédség katonáival 2025 februárját követően – miután kiállt a nyilvánosság elé Magyar Péter oldalán – rendszeres elemzéseket készíttettek róla hónapokon keresztül. Beszámolója alapján ezek a heti jelentések átlagosan tíz oldalból álltak, és grafikonokkal, statisztikákkal, elérési adatokkal és politikai értékelésekkel voltak alátámasztva.
„Csak hogy szemléltessem: az egyik heti jelentés például 855 említést, 32,5 milliós becsült elérést és 19 Facebook-bejegyzést vizsgált” – fogalmazott.
A honvédelmi miniszter szerint nem azt elemezték elsősorban, hogy a megszólalásai milyen hatással vannak a Magyar Honvédség működésére, hanem a személyét és az azok körül kialakuló politikai kommunikációt vizsgálták.
„Különösen érdekes erkölcsi helyzetnek tartom, hogy az, akinek szerepe lehetett ennek a feladatnak az elrendelésében, most éppen tőlem vár támogatást a saját jövőjét illetően. Számomra ez nem gerinces, nem férfias, és semmiképpen sem parancsnokhoz méltó!” – írta.