Lemondott mandátumáról Borkai Zsolt
Borkai Zsolt független önkormányzati képviselő hétfőn visszaadta mandátumát Győrben. A politikus megerősítette a távozásról szóló értesülést, hangsúlyozva, hogy önként döntött a lemondás mellett.
Döntését nem részletezte, csupán annyit fűzött hozzá: „A statiszta szerepét már nem szeretném játszani!”
Borkai Zsolt sportolóként az 1988-as szöuli olimpián lólengésben szerzett aranyérmet, majd 2010 és 2017 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt. Polgármesteri pályafutását 2006-ban kezdte Győrben a Fidesz színeiben, a várost 2019-ig vezette, közben 2010 és 2014 között parlamenti képviselőként is dolgozott.
Politikai karrierjét a 2019-es önkormányzati választás előtt kirobbant botrány törte derékba. Bár a szavazást megnyerte, a felháborodás nyomán kilépett a kormánypártból, majd novemberben a polgármesteri tisztségről is lemondott.
Öt év szünet után, 2024-ben tért vissza a helyi közéletbe a Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület színeiben. A polgármesteri választáson alulmaradt, de kompenzációs listáról mandátumot szerzett, és képviselőként folytatta munkáját a győri közgyűlésben.