Baka András: Bíróság elé kell állítani az előző rendszer működéséért felelősöket
Az előző rendszer jogellenes működtetéséért és a közvagyon magánvagyonná alakításáért felelősöket bíróság elé kell állítani, de az elszámoltatás nem történhet bosszúból – jelentette ki Baka András köztársasági elnök a Válasz Online-nak adott interjújában. Az államfő azt is közölte: nem lát arra utaló jeleket, hogy Magyarországon önkényuralom épülne.
Arra a kérdésre, hogy áprilisban rendszerváltás vagy kormányváltás történt-e, Baka András Antall Józsefet idézve azt válaszolta: „tetszettünk volna forradalmat csinálni? Úgy gondolom, hogy végül is tetszettünk.” Hozzátette: határozottan az a véleménye, hogy ami történt és ami történik, az egy vértelen forradalom.
A köztársasági elnök szerint a nép túlnyomó többsége egyöntetűen azt mondta, hogy nem akar tovább olyan rendszerben élni, amelyben félnie kell, amelyben ipari méretű a korrupció, és dől a végtelenségig túlhajtott hamis és ostoba propaganda minden hullámhosszon. „Ez tehát egyfajta forradalom volt. Jobb, ha ennél a vértelen változatnál maradunk” – fogalmazott.
Megítélése szerint ilyen választási eredmény után a hatalom átadása vagy át nem adása nem volt valódi választási lehetőség, különben valószínűleg kitört volna egy immár nem vértelen forradalom. Ugyanakkor a hatalom átadása önmagában nem teszi az előző időszakot sem demokratikussá, sem jogállamivá.
Az államfő szerint most kettős a folyamat és a feladat: egyrészt meg kell próbálni új államot építeni, amely európai, alkotmányos demokrácia a jogállamiság minden összetevőjével, és Magyarországnak vissza kell szereznie a bizalmat kétoldalú kapcsolataiban és a nemzetközi szervezetekben egyaránt. Másrészt le kell bontani az előző rendszert: bíróság elé kell állítani és szigorúan felelősségre kell vonni azokat, akiket különböző szintű felelősség terhel a rendszer jogellenes működtetéséért és a közvagyon magánvagyonná alakításáért.
Baka András szerint az eljárások nyilvánvalóan sérelmet okoznak azoknak, akiket felelősségre vonnak, és ők megpróbálhatják ezeket a sérelmeket politikai üldöztetésként beállítani. Ha azonban nem jogállami módon történne az elszámoltatás, fel kellene lépni ellene, hiszen ezeket az ügyeket kizárólag jogállami keretek között szabad kezelni. „Bosszúból semmiképpen sem. Ilyen jeleket viszont nem látok” – tette hozzá.
Arra a felvetésre, hogy az Állami Számvevőszék elnöke is a segítségét kérte, hogy szóljon rá a miniszterelnökre, azt válaszolta: több nyílt levelet is kapott, fideszes képviselőtől és immár volt ügyésztől is, nem csak az ÁSZ elnökétől. „Nem fogok rájuk válaszolni” – húzta alá. Hozzátette, hogy ezeket a leveleket politikai megnyilatkozásoknak tekinti, az ő megszólalásai viszont a jogállami működésről és a törvényességről szólnak.
Baka András szerint pártatlan és független vizsgálattal kell egyenként megállapítani, hogy a kulcsfontosságú állami intézmények vezetőinek tevékenysége mellett biztosítható-e a jogállami működés. Arra a kérdésre, hogy a kormánytöbbség jogszabályi úton eltávolíthatja-e Windisch Lászlót, és aláírná-e az erről szóló módosítást, így válaszolt: „A jövő jogállamának építése érdekében, a fenti vizsgálat megállapításának függvényében: igen.”
Arra a kérdésre, hibázott-e az első legfőbbügyész-jelölt kiválasztásakor, az államfő úgy válaszolt: ez tanulási folyamat a parlament, a frakciók és az ő számára is. Elismerte, hogy tudomása volt arról, hogy Szathmáry Zoltán testvére gyanúsított az aranykonvoj ügyében, de bízott abban, hogy a jelöltet önmagában, nem pedig a testvére miatt ítélik meg. „A Tisza-frakció viszont csomagban kezelte őket” – tette hozzá. „Amiben én hibáztam, és ami az én tanulságom, hogy a nyilvánosság számára jobban be kellett volna mutatnom a jelöltemet” – fogalmazott.
Baka András bízik abban, hogy a Tisza-frakció megszavazza második jelöltjét, Fejes Pétert, mert szerinte vesztegetni való az idő, hiszen az állam egyik alapintézményéről van szó. Tarthatatlannak nevezte, hogy a tisztességes ügyészek, akik a szervezet 98 százalékát teszik ki, tovább szenvedjenek a tisztességtelen két százalék miatt.
Első elnöki vétójáról, amellyel visszaküldte az Országgyűlésnek az orvosi kamaráról szóló törvényt, azt mondta: volt értelme a lépésnek, hiszen a parlament részben elfogadta az érveit. Az pedig, hogy olykor nézetkülönbség van az elnök és a kormánytöbbség között, szerinte nem tragédia, a közjó érdekében folytatott vita éppen a fejlődés alapja.