Távozik Kaprinyák Tibor a környezetvédelmi bizottságból a vadászfotók miatt
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Kaprinyák Tibor távozik a parlament Élő Környezetért Felelős Bizottságából. A döntést a Tisza-frakció október 19-i ülésén hozták meg az etikai bizottság javaslatára.
„Arról, hogy a képviselő melyik bizottság tagja lesz a jövőben, később születik döntés” – tette hozzá a frakcióvezető.
A döntés előzménye, hogy Kaprinyák Tibor, a bizottság tisztás tagja a választásokat megelőzően lelőtt egzotikus állatokkal, köztük oroszlánokkal pózolt. Az eset kapcsán a Greenpeace Magyarország közölte: „Aki trófeavadászatra jár és elejtett állatokkal pózol, az hiteltelen a természetvédelemben.”
Magyar Péter miniszterelnök is kezdeményezte, hogy a képviselő ügyét tárgyalja a Tisza-frakció. „Tegyük egyértelművé, hogy mi az, ami elfogadható a közösségünkben és mi az, ami nem” – fogalmazott.
Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter a vadászfotókra reagálva azt írta: „Az állatokkal szembeni minden erőszakot, ahogy az eddigi életemben, most is elítélem. A vadászat továbbra is a lehető legtávolabb áll a lelkemtől. Nem tudnék a szemébe nézni, majd elvenni az életét. Ez a személyes meggyőződésem, és ez soha nem fog változni.”
A Tisza frakciót arról is megkeresték, hogy Kaprinyák Tibor marad-e a képviselőcsoport tagja. Horváth Nándor sajtófőnök válasza szerint, mivel lezárult az etikai bizottság vizsgálata, a képviselő már ott ül a plenáris ülésen.