Rohamosan terjed itthon a veszélyes járvány, hányást és hasmenést okoz
Lecsapott a járványidőszak Magyarországra: Budapesten öt majomhimlős megbetegedést regisztráltak, Bács-Kiskun megyében pedig tömeges közösségi járvány tört ki.
Mindössze egy hét alatt összejött az általában évente előforduló mpox, azaz majomhimlős esetek száma Magyarországon: csak Budapesten ugyanis a múlt héten ennyi esetet regisztráltak a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ laboratóriumában.
A jelentés alapján mind az öt fertőzött férfi, a legfiatalabb fertőzött 27, a legidősebb 49 éves.
A 43. heti összefoglaló arra is kitér, hogy a néhány majomhimlős eset mellett egy Bács-Kiskun megyei óvodában hasmenés és hányás tünetekkel járó enterális járvány ütötte fel a fejét október 19-én.
A 105 fő exponáltból 40 fő betegedett meg, ebből 38 gyermek és 2 dolgozó. Az intézményben teljes körű fertőtlenítést és a higiénés rendszabályok megszigorítását rendelték el.