Kapitány István cáfolja a lemondásáról szóló híreket
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter hétfőn a Kossuth rádió Felkelő című műsorában kijelentette, hogy nincs valóságalapja a távozásáról szóló híreknek, és nincs is ilyen szándéka. Hozzátette: amennyiben ez megváltozna, arról nyilvánosan tájékoztatást adna.
A miniszter szerint a kormányban komoly szakmai munka zajlik, a tizenhat szakminiszter között pedig jó az együttműködés. A távozásáról szóló híreszteléseket politikai ellenfeleik által gerjesztett történetnek nevezte.
Jövőre mintegy 4000 milliárd forint a gazdaságfejlesztésre
A beszélgetésben a gazdaságfejlesztési tervekről is szó esett. Kapitány István arról tájékoztatott, hogy jövőre mintegy 4000 milliárd forintos keret áll rendelkezésre a magyar gazdaság fejlesztésére: ebből 700 milliárd forint költségvetési forrás, 900 milliárd forint európai uniós támogatás, a fennmaradó részt pedig többek között a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitelprogramjai biztosítják.
A keret jelentős részét a kis- és középvállalkozások támogatására fordítanák: a tervek szerint 1300 milliárd forint különböző Széchenyi Kártya-programokhoz kapcsolódó hiteleken, mintegy 1000 milliárd forint pedig az Eximbank hitelprogramjain keresztül jutna el a vállalkozásokhoz. A támogatások beruházásokat, termékfejlesztést és az exportpiacokra lépést segítenék.
A miniszter szerint a kkv-k versenyképességének javításához a pénzügyi támogatás önmagában nem elegendő: a digitalizációt, a vállalati menedzsmentkultúrát, a nyelvtudást és az exportképességet is fejleszteni kell. A költségvetés 25 milliárd forintot fordít az exportképesség támogatására, a kis- és középvállalkozások adózása pedig nem változik.
A Wekerle+ program a lakásvásárlást és a felújítást is segíti
A Wekerle+ program részeként új és használt lakások vásárlását, valamint az otthonok energetikai korszerűsítését is támogatnák. A felújítási program a családi házakra, köztük a Kádár-kockákra, valamint a tégla- és panelépítésű társasházakra is kiterjed.
A családi házak felújítására 15 millió forintos keret állhat rendelkezésre, amelyből az energiahatékonyság javulásától függően 30 vagy 50 százalék vissza nem térítendő támogatás lehet. A társasházi lakások esetében lakásonként 5 millió forint finanszírozást biztosítanának, amelynek akár a fele támogatás lehet, ha az energiahatékonyság 50 százalékkal javul. A fennmaradó részre 15 éves futamidő és nulla százalékos kamat vonatkozna.
A program célja 2030-ig 120 ezer otthon energetikai korszerűsítése, ebből a tervek szerint mintegy 60 ezer családi ház újulhat meg. Kapitány István szerint, ha jelentős lesz az érdeklődés, további költségvetési és uniós forrásokat is bevonnának.
A rezsicsökkentés átalakítása egyelőre nem napirend
A rezsicsökkentés esetleges átalakításáról a miniszter azt mondta, jelenleg nem ez áll a szakmai munka középpontjában. A tárca elsődleges feladata, hogy Magyarország több forrásból és olcsóbban jusson energiához. Cáfolta, hogy a költségvetés előkészítésekor már kidolgozták volna a rezsicsökkentés célzottabbá tételét. Azt is hangsúlyozta, hogy Tótth András energetikai államtitkár lemondásának nincs köze ehhez a kérdéshez.
Szélenergia, energiatárolás és Paks
Az energetikai fejlesztések között említette a 2030-ig meghirdetni tervezett, összesen 4000 megawattnyi szélenergia-kapacitásra vonatkozó tendert, valamint az energiatárolói kapacitások bővítését.
A Paksi Atomerőmű I. blokkjának üzemidő-hosszabbításáról és a Paks II. beruházás felülvizsgálatáról is beszélt. Utóbbit energetikai, jogi és pénzügyi szempontból is áttekintik, a szükséges döntéseket pedig a vizsgálat lezárása után hozzák meg. Kapitány István hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a nukleáris energia mellett, amely a jövőben is jelentős része lesz a magyar energiamixnek.