Ókovács Szilveszter kirúgására reagált: nem hívtak, nem mutattak, nem kérdeztek

by T Gergely
Ókovács Szilveszter kirúgására reagált: nem hívtak, nem mutattak, nem kérdeztek

Ókovács Szilveszter reagált a kirúgására: nem hívtak, nem mutattak, nem kérdeztek semmit

Hétfő délután derült ki, hogy Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal felmentette Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről. Az indoklás szerint a július végén kezdődött átvilágítás során számos szabálytalanságot és hiányosságot észleltek az intézmény vezetésében.

A menesztett főigazgató Facebook-posztjában másként láttatja a történteket. Állítása szerint nem ismerhette meg a nyár óta az Operáról készült jelentést, és az átvilágítás során egyszer sem kérdezték meg őt.

Kiemelte, hogy sem a miniszter, sem az államtitkár nem találkozott vele, nem fogadták a hívásait, és nem válaszoltak az üzeneteire és a leveleire sem – sőt, az előadásaikat sem látták.

Ókovács hangsúlyozta, hogy a részletekről a Hír TV-ben és az ATV-n fog beszélni. Egyúttal megköszönte a bizalmat a közönségnek és a kollégáinak is.

„A ma esti Rekviem második felére mindenképp szeretnék odaérni, még működni fog a belépőkártyám” – tette hozzá.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz